Egyszer kutyasulin egy lány nagyon el volt keseredve, sírt, hogy az ő kutyája nem fogad szót, nem jön vissza és nem akar vele dolgozni. Azt mondta: „Az én kutyám soha nem lesz olyan, mint Hanga, én ehhez ügyetlen vagyok.” Hanga akkor viszonylag kiegyensúlyozott volt és hihetetlenül lelkesen dolgozott, bár még messze voltunk a tökéletességtől, ahogyan ma is. Mindig van új tanulnivalónk a nap alatt. Még mindig nem vagyok az az eszményi gazda, aki lenni szeretnék; még mindig nem tudom a stabil, magabiztos, belülről fakadó tekintélyt biztosítani kutyáim számára. Talán ami szükséges, hogy egyre jobb gazdák legyünk, az a fejlődésre való igény, hogy nem adjuk fel, és hogy tanulunk a hibáinkból.
Hogy lelket öntsek a lányba, elmeséltem, hogy mi sem így kezdtük. Hanga tele volt szorongással, félelmi agressziót mutatott sok kutya felé. Sok helyzetet nem tudtam kezelni, így szegénynek egyedül kellett megoldania. Például egy nagytestű kutya kedvesen, barátságosan játszani akart vele, de Hanga félt tőle. Én ahelyett, hogy megvédtem volna, hagytam a nagy kutyát, gondoltam hátha Hanga is rájön, hogy csak játszani akar. Nem jött rá, csak kialakult benne, hogyha fél egy kutyától, akkor odakap neki; ez később, ahogy felnőtt lett, átalakult morgásba. Ha előre odamorgok mindenkinek, akkor megijednek tőlem, és nekem nem esik bajom.
Aztán sokszor nem jött be hozzám, ha hívtam, keveset jártunk kutyatársaságba, és amikor végre lehetett játszani valakivel, akkor én csinálhattam bármit, nem lehetett behívni. Ami egy irreális elvárás volt, nem azért nem jön oda, mert nem tisztelt engem, hanem mert az alapvető igényei nem voltak kielégítve.
Egyszer agilityzés közben rákiabáltam, nem ő volt annyira rossz, hanem én voltam túl frusztrált, valami más miatt. Hanga azt mondta, hogy köszöni szépen, de ha én érthetetlen okból büntetem őt, akkor befejezte a velem való együttműködést, utána egy darabig még leülni sem volt hajlandó vezényszóra.
Szóval sok hibát elkövettem, sok mindent nem tudtam miképpen oldjak meg. De nem adtam fel. Rendszeresen vittem kutyatársaságba, tanultam, tanítottam. Mindent megpróbáltam, hogy motiválni tudjam. Az évek hosszú során sikerült elérni, hogy az összes területen fejlődtünk.
Repülő Hanga
Hanga ma bámulatos nagy svunggal tud dolgozni, néha hihetetlenül felpörög. A munka megszerettetésére nem csak jutalomfalatot használtam, hanem például mindig úgy mentünk sétálni, hogy az első pár száz méteren lábnál követésben jött, illetve engedelmes feladatokat adtam neki és a jutalom az volt, hogy mehet sétálni. Ez a legnagyobb díj egy kutyának, szinte az összes kutya él-hal a sétáért. Aztán annyira berögzült számára, hogy a lábnál követés a világ egyik legjobb dolga, hogy ha kutyasulin mondtam neki, hogy lábhoz, akkor is ugyanazzal a lendületes, dinamikus erővel csinálta. És ha a sulin, félelmetes kutyák társaságában ilyen remekül érezheti magát, akkor lehet, hogy nem is kell mindegyiküknek odakapni, morogni.
Sok trükköt lehet azért bevetni, hogy a különböző problémákat megoldjuk, sok tanácsot kaphatunk. De ami mindig változást hoz, ha mi, gazdik az életben is magabiztosabbak, kiegyensúlyozottabbak és boldogabbak vagyunk, és ez csak rajtunk múlik, nem külső tényezőkön; ez természetes módon a kutyánkkal való kapcsolatunkat is megváltoztatja.
kutyakesmi 