Archive for ‘Uncategorized’

február 10, 2018

Statisztika

Szerző: Zsembrovszky Olga

statkutyakesmi01

Reklámok
január 23, 2012

Szerelmes kutyák

Szerző: Zsembrovszky Olga

Behoztak két bullterriert a rendelőbe, mesterséges megtermékenyítést szeretnének, mert természetes úton nem megy nekik; megoldottuk a problémát. Aztán két hónap múlva jöttek a szukával, hogy sajnos nem tud megszülni, így császármetszést kértek; kivettük a négy kiskutyát. Majd pár nap múlva hozták kontrollra az anyát, mesélték a gazdik, hogy sajnos a szuka megette az egyik kölyköt; így muszáj lekötözniük és szájkosarat tenni rá szoptatáskor, egyébként meg külön vannak a kicsik.  Amúgy a bullterrierek kőkemény, erős, semmitől sem félő kutyák; valamit mégis elvesztettek útközben.

Kutyáknál általában csak emberek által előre megrendezett kapcsolatok vannak. A tenyésztő kinézi kutyájának az ideális párt, majd amikor a szuka tüzelni kezd, összehozzák őket; többnyire bonyodalom nélkül megtörténik az aktus és mindketten mennek a dolgukra. Valóban sokszor így zajlik le a párzás a kutyáknál, de ez az emberi beavatkozás miatt van így.

A farkasokra a monogámia jellemző, hosszan udvarolnak egymásnak. Amikor találkozik két a falkáját elhagyott magányos állat, összeállnak. Eleinte csak együtt csatangolnak, közösen vadásznak, élik mindennapi életüket és hónapok telnek el addig, amíg a szuka először tüzel, és készen áll a párosodásra. Így mély, bensőséges kötelék tud kialakulni köztük.

Ha hagyjuk, és nem avatkozunk bele a kutyatermészet rendjébe, akkor kutyák között is létezik lassú, lépésről-lépésre kialakuló szerelem, párkapcsolat. Jefka szerelemgyerek. Első kutyám Kitti volt, mindennap sétáltam vele a parkban, itt élt egy félkóbór kutya, Totó. Azért csak fél, mert a városmajori színpad kutyája volt, de mindig elkószált mindenfelé. Totó természetes fajta kutya volt (így nevezem azokat a kutyákat, akikben semmilyen fajtát nem lehet felismerni, annyira keverék, vagy nem is volt soha fajtatiszta őse), ahogy Kitti is. Hozzánk csapódott és elkísért minket sétálni, még akkor is, ha messzebbre mentünk, fel a hegyekbe. Inkább Kittihez kötődött, nem hozzám. Rendkívül nyugodt, higgadt, barátságos, kedves, vagány kutya volt, aki ismerte a kóbor élet minden praktikáját, ám azért szüksége volt az ember közelségére is.

Már több mint fél éve lófrált velünk, amikor Kitti tüzelni kezdett. Kutyám minden eszközt bevettet, hogy megnyerje kedvesét a kiskutya csinálásra, folyton udvarolt Totónak, körbeugrálta, lábaival böködte, játszani hívta. Totó érdeklődött, de soha nem volt erőszakos és nem is állt rá a dologra, így hagytam hadd udvaroljanak egymásnak. Nemúgy mint egy németjuhász társa, aki szintén a színpadnál lakott, de csak most verődött hozzánk. Ő minden udvarlás nélkül, gondolkodás nélkül rávetette volna magát Kittire. Vele Kitti fenyegetően viselkedett, elmorogta magától; de azért nekem is segítenem kellett távol tartani; ami sokszor csak nagy nehezen sikerült, mert nagyon váratlanul tudott előugrani valahonnan. Telt, múlt az idő, már kicsit kimerült voltam az állandó üldözéstől, és hogy hajnali három órakor kell sétálni menni, de virradat előtt legalább csak ők ketten kísértek minket.  Amikor épp a kertünk előtt küzdöttem a németjuhásszal, egyszer csak Totó megelégelte, hogy szíve választottjáról nem lehet levakarni a németet és magáévá tette Kittit. Majd két hónap múlva megszülettet egy bézs, és öt fehér kis gombóc, köztük utoljára Jefka, a legfehérebb.

A boldog anyuka

január 14, 2012

Képes beszámoló Sacitól

Szerző: Zsembrovszky Olga

 

 

 

január 4, 2012

Kicsi Hanga

Szerző: Zsembrovszky Olga

Hangócát 2006. november  1.-én találtam. Reggel elmentünk sétálni, november ellenére kemény hideg volt, mínuszok. Én akkoriban sokat gondolkodtam, hogy lehetne még egy kutya, nézegettem is a menhelyi képeket, de valahogy egyik kutya sem volt az igazi, bár élőben nem láttam egyiküket sem. Séta közben egyszercsak gurult felénk két apró szőrgombóc,  5-6 hetesek lehettek, fekete és szürke. Kinézték maguknak Jefit, igaz hogy ő nem az anyukánk, de legalább hasonlít hozzá, jó lesz nekünk pótanyának, és lerohanták. Jefinek ez nem tetszett, ő a nyugodt, visszafogott, domináns kanok kivételével nem nagyon akart tudomást venni más kutyákról; morgott is volna, meg nem is, merthogy mégiscsak babák, aztán mérgesen arrébb sétált; én elhívtam a piciket, megmentendő Jefkát.

Első gondolatom, az volt, hogy akkor kutya-örökbefogadás kérdése kipipálva. A két óriás méretű apróságot zsebre vágtam, egyiküket egyik oldalra, másikukat másikra és hazamentünk. Csináltam nekik egy kuckót, de nem nagyon tudtak megnyugodni, szürke folyton nyafogott. Nehezítendő a pihenést, nagy forgalom volt a házban, mindenki jött-ment, hangoskodott, azirányú kérésem ellenére, hogy halkabban.

Másnapra már otthonosabban érezték magukat. Elkezdtek feloldódni, játszani, nagyokat enni. Jefi persze kívül maradt a történéseken. Tudtam, hogy egyikük maradni fog, de nem tudtam eldönteni melyikük; meg azt akartam, hogy ebben a periódusban tudjanak sokat játszani, ha egyik kutyus elmegy, akkor nincs lehetőség egész nap gyúrni valakit, így még vártam a gazdikereséssel.

Szürke, későbbi nevén Bora, még későbbin Saci, rendkívül magabiztos lett, imádta az embereket, bátor, felfedező volt. Fekete, későbbi nevén Hanga, Hangóca, Hangácsa sokkal megfontoltabban fogadta az új dolgokat, sőt sokszor egyáltalán nem is fogadta; ha jött valaki, elbújt a szekrény alá, míg szürke ilyenkor megcibálta a vendég nadrágját. Lassan megszokott, biztonságos környezetben ő is magabiztossá vált, bár önbizalmát szürke jelenléte adta.

Próbálkoztak Jefitől is kicsikarni valami figyelemfélét, akkurátus módon megközelítették, ha nem kaptak semmi jelzést, hogy ezt azért mégsem, akkor belendültek és túlcsordultak. Egyszer Jefkának nagyon elege lett ebből, és odacsapott, persze nem okozott sérülést, de azért nem nézett ki jól a dolog; a két gombócformából épp kicseperedő leányzó fülsértő hangon, visítva menekült, a világ tudtára adni, hogy vége van a világnak. Ez Jefkát is meghatotta, és rohant oda hozzájuk vigasztalni, hogy azért ő ezt nem is gondolta komolyan. Általában Hangát jobban elviselte, mint akkor épp Bora névre hallgató tesót.

Egyszer kint a kertben Hanga és Bora nagy birkózásban, kergetőzésben voltak; körbe-körbe szaladgáltak, majd egyszercsak, amikor Bora nem figyelt, hatalmas csattanással nekirohant egy betontégla rakásnak, azt hittem, már csak egy alaposan megnyekkent kutya marad belőle, de mintha mi sem történt volna, futott tovább; ám Hanga megtorpant és elkezdett sírni, azért mert a testvérét baj érte. Azt hiszem, ez volt a döntő momentum, hogy Hangát választottam, nagyon tetszett, hogy ilyen érzékeny és nem csak saját magával szemben, hanem más lénnyel szemben is. Persze nagyon nehéz megmagyarázni a választások miértjeit, sokszor nem tudok tudatos válaszokat adni, csak egyszerűen érzem, hogy ő az, beleszerettem.

Elkezdtek egymással másfajta játékot játszani, az volt a program, hogy Bora lenyomta a földre Hangát és morogva állt felette, ezt bármeddig képesek voltak folytatni, ameddig én le nem állítottam. Eljött az ideje a szétválásnak, ez már nem személyiségfejlesztő, egyik oldalon állónak sem.

Borának lett gazdája, apukám egyik barátja vette őt magához, nagy kertes ház, másik kutya, nagyon hamar megszerették egymást,  jó sora lett új nevén Sacinak.

Hanga maradt. Eleinte, amikor Saci elment, sokat sírt, akkor bevittem magamhoz a szobába, hátha attól megnyugszik, de nem, pár napig csak a sírás volt, elvesztette a biztonságot adó tesót. Később lassan, de kezdett kinyílni. Annak ellenére, hogy a szerelem csírája megvolt bennem, nagyon nehezen szerettem meg igazán. Eleinte azt éreztem, hogy itt van ez a sírógép, folyton követeli magának a figyelmet; örüljön, hogy egyáltalán itt van, különben is, még az sem biztos, hogy marad. Szóval nehezen indult a kapcsolatunk és nehezen is folytatódott. Egy évbe telt mire igazán megszerettem.

december 23, 2011

Nyugtató ölelés

Szerző: Zsembrovszky Olga

A különböző helyzetekben mi az, ami megnyugtat minket és kutyáinkat?


Embereknél az ölelés, ha valaki megölel minket, akkor biztonságban érezzük magunkat. Néha nagyon erősen szorítjuk egymást, hogy el ne veszítsük a másikat. Oroszországban, az árvaházakban a babákat még a mai napig bepólyázzák, nagyon szorosan betekerik, gúzsba kötik őket, hogy úgy érezzék magukat, mintha édesanyjuk szorító ölelésében lennének, így tudnak nyugodtan aludni babák és a gondozónők. Amikor először halottam erről, rossz érzés fogott el, hogy szegény gyerekek, egyáltalán nem bírnak mozogni és milyen rossz lehet múmiaként feküdni. Bebörtönzés érzése fogott el. Ma már máshogy hatással van rám, jóleső érzéssel tölt el. Mi is, ha nincs kit ölelnünk, akkor magunkat karoljuk át. (Vitatkoznak róla, hogy ez helyes eljárás-e, mert a mozgásfejlődés szempontjából nem előnyös.) http://en.wikipedia.org/wiki/Swaddling

Az állatoknál, például marháknál és kutyáknál nincs ölelés, és mégis megnyugszanak az
Squeeze machine
emberi vagy gépi öleléstől. Marháknál használják a gépi ölelést, a neve angolul: squeeze machine; ha be akarnak egy injekciót adni nekik vagy megvizsgálni őket, behajtják őket egy vasszerkezetbe, majd összezáródik, és szorosan fogva tartja őket. Ahogy Temple Grandin írja, az addig nyugtalan, „múúúzó” marhák elcsendesednek és megnyugszanak; csak az a kérdés, hogy a természetben mikor került egy marha ilyen szituációba, honnan ered ez? Temple Grandin autista, marhákkal foglalkozik az Egyesült Államokban, ő azt érzi, amit a marhák éreznek. Ő találta ki, hogyan lehet őket a vágóhídra vezetni úgy, hogy ne legyenek pánikban, ne féljenek, és az ő fejlesztéseinek hála a marhák teljes nyugalomban sétálnak a halálba, hogy mi megehessük őket. Temple autista, ő nem képes embert megölelni; készített magának egy squezze machine-t, hogy ha ideges, pánikol, akkor belefeküdhessen. Első látásra kicsit morbid, de egyre népszerűbb, mivel Temple is egyre népszerűbb.

A kutyák és a cicák arról híresek, hogy rendkívüli mértékben együttműködőek az állatorvossal. Sokuk rúg, mar, harap, sír, menekül; legalábbis szeretne. Ezen a szoktatás sem segít, mert sokszor fájdalmat kell okoznunk a vizsgálathoz. Az asszisztens feladata lehetővé tenni, hogy a kutya, cica nyugton legyen, ameddig vizsgálják. Ilyenkor lefogjuk őket, néha teljes testfelülettel átkarolom, és erősen fogom, hogy ne mozduljon el. Azt gondolnánk, hogy ez rossz az állatnak, de nem; ettől nyugszik meg. Sok tapasztalat kell hozzá, hogy melyik állatnál milyen erős szorítást alkalmazunk, mert nem az a cél, hogy erővel lefogjuk, ami néhány nagytestű, csupaizom kutyánál esélytelen is lenne, hanem, hogy érintéssel való kommunikációval elmagyarázzam neki, hogy most nyugalom és fegyelem van, és ezt bizony ki kell bírni. Szorítás, engedés, húzás, eresztés, nyomás, hajlítás, emelés, engedés, támaszok, hajlítás, döntés, dőlés, fordítás, különböző erővel. Konditerembe persze nem kell járnunk. Hála istennek az összes asszisztens, akit ismerek erre hamar, ösztönösen ráérzett, orvosoknak már több gondjuk van ezzel, de ő csak vizsgáljon.

Szegény állatok egyáltalán nem értik, mi történik az állatorvosi rendelőben, muszáj nekik domináns, autoriter módon azt mondani, hogy: „Ez van, mert azt mondtam.” A jövő csodálatos világában már a kiskutyákat a kezdetektől fogva klikkerrel fogjuk fokozatosan, lépésről-lépésre szoktatni a vizsgálatokhoz, hogy vezényszóra felugorjanak az asztalra, kinyújtsák a mancsukat, kinyissák a szájukat, hanyatt feküdjenek a műtéthez és elviseljék az extrém fájdalmat is. De ma, még a klikkert ismerő gazdik és orvosok sem állnak erre készen. Addig maradnak a tapasztalt asszisztenseink.

A feszes póráztól megnyugszanak a kutyák, nem arra gondolok, amikor „jólnevelt” ebünk végighúz minket az utcán, vagy a kis lakótelepi rémek (akikhez mindig jár egy idős néni is), a póráz végéről mondja meg mindenkinek a frankót. Itt nem nyugalmat vált ki a feszes póráz, hanem magabiztosságot, és sokszor agressziót, gazdival a háta mögött, bátran mernek a kutyák agresszívak lenni, ezért van az, hogy pórázon nem szabad más kutyához odaengedni kedvencünket, az erre hajlamos kutyáknál szinte biztos, hogy agresszióba csap át az ismerkedés.

Én tudatosan használom azt a módszert, hogy amikor bizonytalan, fél a kutyám, akkor pórázra veszem és én feszítem a pórázt. Egyszer elmentünk egy éjszakai kirándulásra az akkor 10 hónapos Hangával. Az elején még jókedvű, barátkozós volt; de amikor már sötét is volt és nagyon fáradt is, akkor ugyanazt az embert, akivel pár órával ezelőtt még játszott, megugatta, félt tőle; túl sok inger érte és összeomlott az idegrendszere. De amikor pórázra vettem és végig feszesen tartottam, akkor megnyugodott és már nem félt. Egy csatorna teremtődött közöttünk, amivel ő már egyedül nem tudott megbirkózni, azzal velem együtt igen. Persze ehhez az kellett, hogy Hangából a feszes póráz ne agressziót váltson ki, erre hajlamos kutyáknál, ez nem működne. Ki kell próbálni.

Tud-e kutyánk szabad térben, például egy parkban pihenni, aludni? Van, amelyik igen. Átlag kutyák nem. De boxban tudnak, egy zárt ketrecben még sok inger mellett is tudnak. A bezártság biztonságot ad. Mi is házban, szobában, zárt ajtók mögött tudunk a leginkább pihenni.

Bezártság, lefogás, összeszorítás, mozdulatlanságra kárhoztatva, az első érzések talán negatívak, de utána tulajdonképpen kiderül, ez nem is olyan rossz, sőt.

Még a születés lehet egy hasonló élmény, bár ott aktívan dolgozni kell, hogy kijussunk a külvilágra, nem csak passzív részesei vagyunk az eseményeknek. Aki emlékszik rá, kérem, mesélje el.

december 23, 2011

A blog-ról

Szerző: Zsembrovszky Olga

Ez a blog azzal a szándékkal született meg, hogy megoszthassam veletek az eddigi kutyázással kapcsolatos élményeimet és tapasztalataimat. De nem csak rólam szól; barátaim, ismerőseim történetei is fel fognak kerülni. És, hogy nehogy lemaradjunk egy fontos, izgalmas vagy akár egyszerű, hétköznapi történetről; kérlek küldjétek el nekem a Ti történeteket, és az is felkerülhet az oldalra.
E-mail címem: zs.olga@gmail.com