Archive for ‘behívás’

február 22, 2012

Jó kapcsolat

Szerző: Zsembrovszky Olga

Állatorvoshoz hoztak egy vizsla kutyát. A gazdi feltette a vizsgálóasztalra és a kutyus magától elfeküdt oldalra és hagyta, hogy az orvos bekösse a lábát. A vizslán látszott, hogy izgul, nem érzi jól magát ebben a helyzetben. Én meglepődtem a jelenségen és kérdeztem a gazdáját, aki egyébként vadász, hogy ő tanította-e erre a kutyáját. Mondta, hogy nem tanította, nincs is szoktatva állatorvoshoz, egyszerűen jó a kapcsolatuk, kutyája megbízik benne. Tovább kérdeztem, hogy mitől lesz ilyen jó a viszony ember és kutya között. Azt válaszolta, hogy „Amikor az akaratok találkoznak, akkor nem mindig az embernek van igaza.” Sok ember ad sok okos tanácsot, de ennek a férfinak elhiszem, amit mond, mert látom a kapcsolatukon, hogy minden rendben van.
Az is sokat számít, hogy vadászik a kutyájával, együtt dolgoznak, ki vannak elégítve a kutya alapvető szükségletei. Merthogy a munka is létfontosságú igény, mielőtt bárki azt gondolná, hogy kutyánknak elég a nagy kert, vacsora és egy kis szeretgetés; némelyiküknek talán elég, de többségében szükségük van a póráz nélküli hosszú sétákra, értelmes feladatokra, és szórakoztató programokra.

Egy ideje én is az akaratokon gondolkoztam, hogy tulajdonképpen miért kell, hogy minden mindig úgy legyen a kutyáimmal való kapcsolatomban, ahogy én akarom. Belém rögződött, hogy ha nem azt csinálja, amit mondok neki, akkor az a legnagyobb tiszteletlenség. Pedig nem így van. Főnököm egyszer elnézést kért tőlem, és mondta, hogy hibázott, nekem volt igazam. Tisztelet ébredt bennem felé, hogy elismeri, vállalja a hibáját. Kutyánkkal miért lenne másképp, attól hogy neki is vannak elképzelései a dolgokról, van személyisége, és önálló akarata az nem az ember iránti tiszteletlenség.
Kitaláltam, hogy megtanítom Hangának, hogy hozza ide nekem a kulcsot. Más tárgyakat minden gond nélkül behoz. Hanga nem akarta megfogni, mert hideg, fém tárgy és ezt nem volt kedve a szájába venni. Először bekapcsolt nálam a régi, jól betanult hozzáállás, hogy „Mi az, hogy nem fogja meg, amikor én azt mondtam neki.” Aztán megenyhültem, miért ne dönthetne úgy, hogy ő ezt nem szeretné és nem erőltettem tovább a dolgot.

Persze az sem jó, ha minden rájuk hagyunk, és soha nem fogad szót. Igyekszem elérni, hogy ha mondok valamit, akkor teljesítse a kérésem. Például, ha kiskutyát hívok magamhoz, de nem jön, akkor megpróbálkozom falattal, labdával, érdekessé teszem magam, kedves hangon hívom, elfutok előle, játékra hívom. Ha pedig odajött, megdicsérem. A lényeg, hogyha egyszer én már mondtam, hogy „Gyere ide.”, akkor ne azt tanulja meg, hogy a szavamnak nincsen jelentősége. Gazdik szoktak panaszkodni, hogy nem fogad szót a kutyus, pedig már százszor elmondták. Hát ne mondjuk el százszor, csak párszor, ha nem működik, keressünk más módot.

Sokszor kell tiltanunk kutyánknak valamit, nem ehet fel az utcán semmit, nem ugorhat fel az asztalra és gazdifüggő, hogy mi mindent nem szabad még csinálni. Néhány kutyának elég egy „Nem szabad”,  egy szigorú tekintet, vagy egy kis zsörtölődés.  Némelyekre pedig erősebben rá kell kiabálni. Tiltás után mindig megdicsérem, ha abbahagyta a rossz viselkedést, vagy főként, ha el sem kezdte.

A bunyó az a helyzet, amit semmilyen körülmények között nem tűrhetünk el. Általában nem okoznak egymásnak sérülést, mert mindkét félre nézve súlyos következményei lennének, ha komolyan harapnának, ezért a kutyák is hoztak egy konszenzust, hogy fizikai kárt nem tesznek egymásban. Ennek ellenére, ez egy olyan gaztett, ami számunkra, emberek számára elfogadhatatlan.  Az agresszió, verekedés, vagy másik kutya durva ledominálása semmilyen körülmények között nem megengedett. Amikor ez megtörténik, azonnal le kell állítani a balhét. Ilyenkor ordítsunk rájuk, ez nem az a helyzet, amikor sajnálni kéne őket. De ne csak kiabáljunk, főleg ne ijedt hangon sikítsunk, hanem használjuk a hangunk erejét, mély, erős, ellentmondást nem tűrő hangon. Ha a verekedés gyakran előfordul, sürgősen keressünk egy megfelelő szakembert, aki segíteni tud ebben.

Később, amikor már sokat dolgoztunk a kapcsolatunkon, már nem lesz szükség eszközökre. Amikor már erős kapcsolatunk van és felnéz rám, akkor meg akar felelni az elvárásaimnak. Tehát ha elkövet egy vétséget és érzi rajtam, hogy ez nekem nem tetszik, akkor rosszul fogja érezni magát és változtatni fog rajta; vagy ha elismerek egy viselkedést, akkor ő is örül neki, anélkül, hogy büntetnem vagy jutalmaznom kellene.
Jefi alapvetően nem kedvelte a gyerekeket, mert gyakran túl vehemensen akarták őt szeretgetni, játszani vele, meg amúgy is rettentő hangosak, zajosak és nem is úgy mozognak, mint egy felnőtt. Sétáltunk egy parkban, találkoztunk egy családdal, a gyerekek megsimogatták, Jefi hagyta magát. Nekem ez nagyon kedvemre volt, de nem mondtam semmit kutyámnak, csak mosolyogtam. Azóta már gyakran előfordul, hogy magától megy oda kicsikhez, simogattatja magát, persze nem tolakodik, csak odaáll és felajánlja: „Ha szeretnél simogatni, örülnék.”  Közben csóvál és néz engem, hogy megkapja-e tőlem az elismerést.

Tehát foglaljuk össze, hogy mitől lesz kutyánkkal jó a kapcsolatunk: Meg tudom adni neki a lényeges, nélkülözhetetlen dolgokat; tudom őt motiválni és ezzel elérni, hogy teljesítse a kéréseimet; tiltom, ha rosszat tesz, dicsérem, ha jót; amikor muszáj, büntetem; engedem, hogy egyéni személyisége legyen, önálló döntéseket hozzon; és nem kell, hogy mindig nekem legyen igazam.

A vizslák a vadásznak megmutatják az általuk észlelt vadat. Némán felveszik a jelzőpózt. A testbeszédükkel a vad felé mutatnak. Ezután a vadász előkészülhet a lövéshez. A vizslák speciálisan csak erre lettek kiképezve. Nekik nem szabad a vadat elejteni, ezt csak a vadász teheti meg. Ez a képesség egy született adottságuk. Majd a lelőtt állatot behozza gazdájának.

Reklámok
február 13, 2012

Egyre jobb gazda

Szerző: Zsembrovszky Olga

Egyszer kutyasulin egy lány nagyon el volt keseredve, sírt, hogy az ő kutyája nem fogad szót, nem jön vissza és nem akar vele dolgozni. Azt mondta: „Az én kutyám soha nem lesz olyan, mint Hanga, én ehhez ügyetlen vagyok.” Hanga akkor viszonylag kiegyensúlyozott volt és hihetetlenül lelkesen dolgozott, bár még messze voltunk a tökéletességtől, ahogyan ma is. Mindig van új tanulnivalónk a nap alatt. Még mindig nem vagyok az az eszményi gazda, aki lenni szeretnék; még mindig nem tudom a stabil, magabiztos, belülről fakadó tekintélyt biztosítani kutyáim számára. Talán ami szükséges, hogy egyre jobb gazdák legyünk, az a fejlődésre való igény, hogy nem adjuk fel, és hogy tanulunk a hibáinkból.

Hogy lelket öntsek a lányba, elmeséltem, hogy mi sem így kezdtük. Hanga tele volt szorongással, félelmi agressziót mutatott sok kutya felé. Sok helyzetet nem tudtam kezelni, így szegénynek egyedül kellett megoldania. Például egy nagytestű kutya kedvesen, barátságosan játszani akart vele, de Hanga félt tőle. Én ahelyett, hogy megvédtem volna, hagytam a nagy kutyát, gondoltam hátha Hanga is rájön, hogy csak játszani akar. Nem jött rá, csak kialakult benne, hogyha fél egy kutyától, akkor odakap neki; ez később, ahogy felnőtt lett, átalakult morgásba. Ha előre odamorgok mindenkinek, akkor megijednek tőlem, és nekem nem esik bajom.
Aztán sokszor nem jött be hozzám, ha hívtam, keveset jártunk kutyatársaságba, és amikor végre lehetett játszani valakivel, akkor én csinálhattam bármit, nem lehetett behívni. Ami egy irreális elvárás volt, nem azért nem jön oda, mert nem tisztelt engem, hanem mert az alapvető igényei nem voltak kielégítve.
Egyszer agilityzés közben rákiabáltam,  nem ő volt annyira rossz, hanem én voltam túl frusztrált, valami más miatt. Hanga azt mondta, hogy köszöni szépen, de ha én érthetetlen okból büntetem őt, akkor befejezte a velem való együttműködést, utána egy darabig még leülni sem volt hajlandó vezényszóra.

Szóval sok hibát elkövettem, sok mindent nem tudtam miképpen oldjak meg. De nem adtam fel. Rendszeresen vittem kutyatársaságba, tanultam, tanítottam. Mindent megpróbáltam, hogy motiválni tudjam. Az évek hosszú során sikerült elérni, hogy az összes területen fejlődtünk.

Repülő Hanga

Hanga ma bámulatos nagy svunggal tud dolgozni, néha hihetetlenül felpörög. A munka megszerettetésére nem csak jutalomfalatot használtam, hanem például mindig úgy mentünk sétálni, hogy az első pár száz méteren lábnál követésben jött, illetve engedelmes feladatokat adtam neki és a jutalom az volt, hogy mehet sétálni. Ez a legnagyobb díj egy kutyának, szinte az összes kutya él-hal a sétáért. Aztán annyira berögzült számára, hogy a lábnál követés a világ egyik legjobb dolga, hogy ha kutyasulin mondtam neki, hogy lábhoz, akkor is ugyanazzal a lendületes, dinamikus erővel csinálta. És ha a sulin, félelmetes kutyák társaságában ilyen remekül érezheti magát, akkor lehet, hogy nem is kell mindegyiküknek odakapni, morogni.

Sok trükköt lehet azért bevetni, hogy a különböző problémákat megoldjuk, sok tanácsot kaphatunk. De ami mindig változást hoz, ha mi, gazdik az életben is magabiztosabbak, kiegyensúlyozottabbak és boldogabbak vagyunk, és ez csak rajtunk múlik, nem külső tényezőkön; ez természetes módon a kutyánkkal való kapcsolatunkat is megváltoztatja.

január 27, 2012

Panka és Bogi

Szerző: Zsembrovszky Olga

Egy hétig vigyázok Pankára és Bogira, ők labrador keverékek; testvérek, úgy néznek ki, mint egy ikerpár. Mindenhova együtt mennek, mindent együtt csinálnak. Panka a vezér, ő találja ki a következő csínytevést, Bogi meg követi őt mindenhova. A csínylista végeláthatatlan.

Ne tépd le a függönyt az ablakról, ne aprítsd fel a takarót, ne borítsátok ki a cserepeket, ne borogassátok fel a székeket, ne, ne, ne. Gazdáik mondták, hogy pakoljam el az összes értéket, mert mindent megrágnak és elhordanak; de olyan dolgokat is előszednek, ami eszembe se jut, hogy érdekes lehet, mindent, ami mozdítható.  Amikor a sokadik nem szabadot mondom, kezdem rosszul érezni magam, hogy rendben, de akkor mi az, amit egyáltalán lehet. Ekkor átváltok, okos vagy, hogy a labdával játszol, ügyes, hogy tejfölös dobozt rágod. Meg ilyenkor egy kicsit játszom velük, hogy ne én legyek az, aki mindent csak a tilt.

Fiatalok, egy évesek, retriever vér csörgedezik bennük. Nem várható el, hogy a nap nagy részében nyugton legyenek, de azért próbálkozom. A rágás általában egy, másfél éves kor között magától megszűnik, a randalír megmaradhat. Eddig a játékot, és a hosszú sétát vetettem be, hogy lefárasszam őket; pár órára tényleg nyugalom van. De el lehet-e érni, hogy permanensen ez legyen, ha mondjuk a gazdának csak napi pár órája van arra, hogy lefárassza a kutyáit. A fiatal, energiától felrobbanó ebeket akár napi tizenhat órán keresztül is lehetne fárasztani, hogy tényleg kimerüljenek. A klikkerezés megoldhatja a problémát, mert az nagyon lefárasztja az agyukat, és tíz perc gondolkodás felér több óra futással.

Szerencsére hamar megtanulták, hogy sétánál visszajöjjenek, ha hívom őket. Először száraztáppal jutalmaztam őket, amikor bejöttek hozzám; akár csak véletlenül, akár azért, mert hívtam őket. Aztán rájöttek, hogy az erdő sokkal érdekesebb, mint a táp; így már sajtot is be kellett vetnem. Ha ez sem volt elég, akkor elszaladtam a másik irányba, ekkor már jöttek ők is lelkesen, hisz a falkát nem akarják elveszíteni.

Séta közben Hanga szívesen bandázna Pankáékkal, de azt azért mégsem lehet, hogy ő menjen utánuk. Hanga lendületesen elindul valamerre és néz hátra, hogy az ikerpár jön-e, általában követik őt, ilyenkor nagy rohangászós, játékos ramazúrit rendeznek.

Otthon amikor Pankáék meglátják a kutyáimat, akkor rögtön odarohannak hozzájuk és erőteljes pofanyalással fejezik ki örömüket; ám ez tiszteletlenségnek számít, hiszen engedély nélkül betolakodtak a személyes terükbe. Jefivel automatikusan betartják a „tartsd magad egy méter távolságban tőlem” szabályt, kutyák az időseket alapból tisztelik, általában. Ám Hangának ezt ki kell harcolnia. Ilyenkor morog rájuk, amivel annyit ér el, hogy Pankáék lefekszenek a földre, és kúszva próbálnak minél közelebb kerülni hozzá. Erre még jobban morog, de mivel Pankáék nem adják fel, és viccesen eldobják magukat a földön, Hanga meglágyul és játszik velük. Elérik, amit szeretnének.

Mi is használhatjuk a morgást, ha szeretnénk, hogy kutyánk ne piszkáljon folyton. Ha kint vagyok a kertben, akkor Pankáék követnek mindenhova, közben bökdösnek az orrukkal, és minden egyes lépésnél rálépnek a lábamra. Amikor ezt megunom, akkor odamorgok nekik, kutyanyelven azt kommunikálom nekik, hogy eredj innen. A morgásnak több fokozata is lehet, egy torokköszörüléstől kezdve, a komoly vicsorgós morgásig bezárólag; annyit használjunk, amennyi eléri a kívánt hatást. Farkasokról szóló természetfilmekben elleshetjük, hogy hogyan is kell ezt csinálni. Amikor prédát ejtenek, akkor elég keményen megvédik egymástól a zsákmányt.

 

január 17, 2012

Bízom a kutyámban

Szerző: Zsembrovszky Olga

Voltunk birkát terelni, miután Hanga dolgozott egy keveset, az oktató mondta, hogy fogjam meg a kutyát, erre én odahívtam magamhoz, megvártam, míg odaér, utána fogtam meg a pórázt. Erre rám kiabált az oktató, hogy „Ne bízz meg benne!”, merthogy a birkák között olyan magas ösztönállapotban vannak a kutyák, hogy nem szabad bízni bennük, a fogjam meg, az azt jelenti, hogy kapjam el, szaladjak utána és lépjek rá a pórázra. Merthogy egyelőre pórázon engedjük el birkák között. Azt viszont nem értem, hogy ha én tudom, hogy Hanga ilyen helyzetben is bejön hozzám, ha hívom, akkor ez így miért is nem jó? Azért nem rekordsebességgel jön, néha meg-megáll, gondolkozik, hogy birka vagy gazdi, de aztán mellettem dönt.

Én azt gondolom, ez nemcsak azért van, mert nekem olyan nagy a tekintélyem Hanga szemében, nyilván ez is fontos; de mi kötöttünk egy megállapodást: Elviszem terelni, az erdőben kergethet mókusokat, és néha egyéb állatokat, kiélheti a természet adta vágyait, de cserébe elvárom, hogy visszajöjjön, ha hívom; illetve, hogy én mondom meg, hogy mikor indulhat a mókuscserkészés vagy birkaterelés. Nem tudom, ez működne-e akkor, ha soha nem engedném neki a hajkurászást, csak tiltanám mindenről; sokan ezt várják el kutyájuktól.

A másik dolog, ami miatt bejön hozzám, hogy én tudom, hogy bízhatok benne. Kedves barátaim úgy kiabálnak a kutyájuk után ilyen helyzetben, hogy én is hallom a hangjukon, hogy nem hiszik, hogy a kiáltozásnak lesz foganatja. A gondolatainkat le lehet olvasni a hangszínűnkről, ember és kutya is nagyon jó ebben.

Kutyáim szenvedélyes kukázók, ha hozzáférhetnek a szemetes tartalmához és én nem vagyok ott, akkor biztos, hogy átkutatják. Sokat szenvedtem ezzel, ez veszélyes mulatság, akár bélelzáródást is okozhat a virsli héj, vagy a tejes doboz, ezért párszor büntettem is őket ezért. Úgy büntettem, hogy amikor rajtakaptam a guberáláson, akkor meghajtottam őket. Ez úgy néz ki, hogy: megyek a kutya után és nem hagyom, hogy a közel kerüljön hozzám, van egy pár méteres aurám, amiből mindig kitolom. Farkasék is így szokták büntetni a renitens, a falkaszabályokat áthágó tagokat; akár egy zsarnokoskodó alfafarkast is, ha többen összefognak ellene.  Nekem ehhez segédeszközökre is szükségem lehet, például a kutya mellé dobok egy tárgyat.
Működött a büntetés. Addig ameddig jelen voltam, eszükbe sem jutott a kuka. Kiléptem a lakásból, rögtön ráindultak; amúgy ki tudnak nyitni bármilyen szerkezetű kukát, ez is a hozadéka a problémamegoldós játékoknak, amiket gyakran kitalálok nekik.  Így nem maradt más, csak mindig elzárni a szemetest, amikor nem felejtettem el.

Egyszer éjszaka kintről hangokat hallottam, kimegyek, Hanga serényen dolgozik a tejes doboz aprításában. Nem volt kedvem büntetni, meg, ha pár alkalom után nem hozza meg a várt eredményt, akkor nincs értelme többször. Ezért szigorú, de kedves hangon megkértem Hangát, hogy ezt ne csinálja többet, majd elől hagytam a szemetet. Reggel érintetlen volt, és azóta sem kukázott egyszer sem. Nem bíztam eléggé kutyámban, hiszen ezt úgysem értheti; pedig az ásással ugyanígy jártam el és működött.

december 26, 2011

Muszka és a varázslabda

Szerző: Zsembrovszky Olga

A Népszigeti kutyaiskolában ismertem meg Andit, Zolit és a pumi keverék vérvonalú Muszkát. Muszka már az első foglalkozásokon látványosan nem foglalkozott a gazdáival, amikor le akarták ültetni, akkor hirtelen más dolga akadt, el kellett menni szaglászni, vagy csak bámulni a madarakat. Andi és Zoli nagyon bekeményítettek, és a hangjukat használva szigorúan megdorgálták, ha levegőnek nézte őket. Fokozatosan elindult a változás ezügyben.

Muszka nehezen kommunikált vagy játszott más kutyákkal; egyrészt mert a pumiknak van egy különleges játékstílusa, hogy morognak, hörögnek játék közben, amitől sok kutya megszeppen; másrészt mert inkább a domináns szerepre pályázott, a többi kutya játékát leállította.

Az volt a legnagyobb probléma, hogy sétáknál nehezen visszahívható Muszka. Ráadásul, ha egy kicsit messzebbre ment el, máris idegesen, ijedt hangon hívták, merthogy sokszor csak nagy későre jött vissza. Az egyik bevált módszer volt, hogy folyamatosan labdáztak vele, így maguk mellett tudták tartani; de így nem nagy élvezet a séta, futás.

Zoliék már azelőtt beüzemelték a varázslabdát, mielőtt kutyaiskolába kezdtek járni. A varázslabdáról már volt szó, de azért leírom újra:
A varázslabda egy misztikus eszköz. Fogsz egy bármilyen, átlagos labdát és a fülébe suttogod a következő versikét:  „Feldobva, röptetve, szöktetve, elfogja, pörgetve, görgetve, gurítja, hajítja, feldobja, elkapja.” Utána bármikor, bárhonnan be tudod hívni és bármire rá tudod venni a kutyádat.
Egyes kutyáknál, főleg munkavonalas ebeknél, a varázslat már bele van írva a genetikai programjukba, de azért érdemes ezt időről, időre aktiválni.

Szóval, végy egy átlagosan labdás kutyát, dugd az orra alá a labdát, hogy „Tessék, labda.”,  ha nem érdekeli, tömködd bele a szájába, ha ezek után kiköpi, add fel, hogy a te kutyád nem labdás. Hoppá, bocsánat, véletlenül a varázslat semlegesítését írtam le.

Szóval, végy egy átlagosan labdás kutyát, és egy egyszerű labdát; tedd érdekessé a számára. Mitől lesz érdekes? Ha nekem is kell, ha látja, hogy játszom vele, lehet dobálni, gurítani, pattogtatni, eldugni a hátam mögé, majd hirtelen előkerül, eldobom, de rohanok utána, hogy én tudjam megszerezni, rivalizáljunk érte; néha hagyhatjuk nyerni; de ha már nagyon kell neki, akkor, ha akarnánk, sem tudnánk győzni. Ha nála van, kergethetjük, meg akarjuk tőle szerezni. Csak addig játszunk, ameddig érdekli a játék, ez lehet, hogy eleinte 3 másodperc lesz. A játékot mi fejezzük be, vegyük el tőle a labdát és rakjuk el. Nekünk is az kell, ami nincs mindig kéznél, ugyebár. Nem is olyan ördöngös varázslat.

Muszka behívására a megoldás rendkívül egyszerű, ám annál nehezebben jutott eszünkbe. Ha hívják és visszajön, vagy magától odamegy a gazdihoz, akkor labdával jutalmazzák, majd elveszik, mehet újra sétálni, szaglászni. Tehát nem folyamatosan labdázni vele. Ezt minden egyes alkalommal megcsinálni, később már beleég az agyába: „Ha hívnak, az labdát jelent.” , így már akkor is működni fog, ha sok érdekes inger vonja el a figyelmét.  Így rendkívüli mértékben javult Muszka behívhatósága.

Andiék a tanításban is sokat fejlődtek, egyre ügyesebbek voltak a klikkelésben és Muszka végre elkezdte élvezni a feladatokat. Nagyon szép volt a vizsgájuk, 87 ponttal.

Andi, Muszka, Hóka, Hanga és a labda

Andi, Muszka, Hóka, Hanga és a labda