Archive for ‘utazás’

január 12, 2012

Tömegközlekedés

Szerző: Zsembrovszky Olga

Elkezdett az autómból furcsa dobogás hallatszani, főleg ha gyorsan mentem. Gondoltam másnap elviszem szervizbe. Újpesten voltam, kutyák velem, meg akartam az autóval fordulni és egyszercsak megállt, se előre, se hátra. Kiszálltam és látom, hogy kitört a bal első kerék, merőlegesen állt az autóval. Egy barátom itt lakik a közelben, tőle kértem segítséget. A gond az volt, hogy az autó feneke lelógott az úttestre, így eltorlaszoltam az egész sávot. Autómentő, szerviz. Amúgy ez suzuki típushiba, szóval szerencsére az autómentőt és a javítást is teljes mértékben fizeti a suzuki.

Autómentés megoldva, nekem valahogy haza kell jutnom a két kutyával. Metro, villamos, vonat. Jefka rutinos bkv-zos, mert régebben pesten laktunk és kocsim se volt, de Hanga életében ha négyszer tömegközlekedett, metrón még soha. Kaptam kölcsön szájkosarakat, Hangáék először előadták a kutyáéknál szokásos színdarabot, hogy a szájkosár milyen borzalmas és kibírhatatlan, kaparták az orrukat, és dörgölőztek a lábamhoz, hogy megszabaduljanak tőle. Sok gazdi ennek az előadásnak bedől, és megsajnálja ebét. Én nem, rájuk szóltam, hogy ’Ezt befejeztétek.’ és máris semmi bajuk nem volt a helyzettel.
Hanga meg-megtorpant új dolgoknál, beszállni a metróba, mozgólépcsőre felmenni (persze álló mozgólépcsőre; egyszer láttam, ahogy a mozgó mozgólépcső becsípte egy kutya mancsát), de gondolkodás nélkül követett és nem is félt a helyzettől. Ilyenkor az a legjobb, vagy bármilyen új helyzetben, hogy nem csinálunk az egészből ügyet, mi magabiztosak vagyunk, akkor a kutyánk sem fog félni vagy egyáltalán gondolkodni rajta, hogy kell-e félni. Nem kell leállni jutifalattal csalogatni, vagy agyonsimogatni, hogy ’Jaj ne félj.’, ezzel csak megerősítjük benne, hogy baj van. Egyszerűen elindulunk, ő meg követni fog. Persze kaphat falatot is, és simit is, ha nyugodtan viselkedik.
Felszálltunk a villamosra, pont a csuklójánál voltuk. Hanga felpattant, amikor elkezdett alatta mozogni a korong. Itt sem csináltam ebből ügyet, hagytam, hogy maga fedezze fel a villamos csuklójának műszaki részleteit. Ahhoz a részhez állt, ahol nem mozgott a föld, onnan figyelte elmélyülten vagy öt percen keresztül a forgók mozgását; majd miután kitanulmányozta a működését, ráfeküdt a korongra, úgy hogy mozgott alatta ide-oda a padló; nem zavarta, talán még élvezte is, felér egy vidámparkkal.

Néha nem egyszerű dolog tömegközlekedni állatokkal. Egy régi történet, kamaszkoromból. Hétvégén le akartunk menni a telekre. Két ember, három kutya, egy macska, plusz a csomagok. A nyugati pályaudvarra sikeresen eljutottunk. Kiderült, nem megy az a vonat, amit kinéztünk, csak két óra múlva indul a következő. Nyugodtan üldögéltünk, várakoztunk egy padon, Marci cica az ölemben, egy kicsit kivettem őt a dobozból. Majd minden előzmény nélkül, egy férfi ordítva rohant felénk, kezében, a feje fölött tartva egy narancssárga kukát, hozzánk akarta vágni. Több ember volt ott, sikerült lefogniuk, mielőtt bárkiben is kárt tett volna, de a cicám halálra rémült és elrohant, kicsúszott a kezemből, én utána. A vonatokhoz szaladt, beslisszolt az egyik szerelvény alá, én utána. A vonat nem volt se indulóban, se érkezőben éppen, Marci felugrott valahogy a kerekekhez.  A szerelvény alatt kúszva-mászva sikerült kihalásznom a cicát a szerkezetből. Láttak engem páran és kérdezték, hogy „Normálisnak tetszik lenni?” Nem, persze, hogy nem, hogy a vonat alatt mászkálok, de a macskámat muszáj megmentenem. Mire visszaértem a padhoz, már sikerült lenyugtatniuk a csávót, és odébb is oldalgott. Nem tudjuk miért támadt, talán az állatok váltották ki belőle az agressziót; pár emberből ősi félelmet, gyűlöletet vált ki egy kutya vagy macska.
Végre indult a vonat, mindenki zaklatott idegállapotban. Jött a kalauz, volt jegyünk, szájkosarunk, de most vettem észre, hogy a szájkosár elszakadt, próbáltam összeeszkábálni, kalauz egyre idegesebb, erőszakosabb lett, hogy ha nem jó a szájkosár, akkor le kell szállnunk. Jefi már nem bírta a ma már többedik erőszakos embert és odakapott. Na, csak ez kellett, repültünk le a vonatról, két megállót sikerült haladnunk. Következő vonat két óra múlva. Már hazafelé sem tudtunk volna indulni.
Telefonos és autós segítséget kértünk a családtól. Igaz, hogy már vagy három órája elindultunk otthonról, de még itt vagyunk újpesten, a vasútállomáson. Szóval autóval levittek minket Piliscsabáig. Azután mindig jól meggondoltuk, hogy válasszuk-e az önállóság útját, ha állatokkal akartunk közlekedni.

Hiába szoktatjuk hozzá a kutyáinkat a szabályos, fegyelmezett közlekedéshez, mindig történhet valami, ami a mi befolyásunkon kívül áll.  Később lett jogosítványom, autóm, így azóta már nem ért ekkora stressz a közlekedésben. Mindenki, akinek kutyája van, előbb-utóbb rájön, hogy saját autó nélkül nem megy.

Reklámok