Posts tagged ‘motiváció’

február 22, 2012

Jó kapcsolat

Szerző: Zsembrovszky Olga

Állatorvoshoz hoztak egy vizsla kutyát. A gazdi feltette a vizsgálóasztalra és a kutyus magától elfeküdt oldalra és hagyta, hogy az orvos bekösse a lábát. A vizslán látszott, hogy izgul, nem érzi jól magát ebben a helyzetben. Én meglepődtem a jelenségen és kérdeztem a gazdáját, aki egyébként vadász, hogy ő tanította-e erre a kutyáját. Mondta, hogy nem tanította, nincs is szoktatva állatorvoshoz, egyszerűen jó a kapcsolatuk, kutyája megbízik benne. Tovább kérdeztem, hogy mitől lesz ilyen jó a viszony ember és kutya között. Azt válaszolta, hogy „Amikor az akaratok találkoznak, akkor nem mindig az embernek van igaza.” Sok ember ad sok okos tanácsot, de ennek a férfinak elhiszem, amit mond, mert látom a kapcsolatukon, hogy minden rendben van.
Az is sokat számít, hogy vadászik a kutyájával, együtt dolgoznak, ki vannak elégítve a kutya alapvető szükségletei. Merthogy a munka is létfontosságú igény, mielőtt bárki azt gondolná, hogy kutyánknak elég a nagy kert, vacsora és egy kis szeretgetés; némelyiküknek talán elég, de többségében szükségük van a póráz nélküli hosszú sétákra, értelmes feladatokra, és szórakoztató programokra.

Egy ideje én is az akaratokon gondolkoztam, hogy tulajdonképpen miért kell, hogy minden mindig úgy legyen a kutyáimmal való kapcsolatomban, ahogy én akarom. Belém rögződött, hogy ha nem azt csinálja, amit mondok neki, akkor az a legnagyobb tiszteletlenség. Pedig nem így van. Főnököm egyszer elnézést kért tőlem, és mondta, hogy hibázott, nekem volt igazam. Tisztelet ébredt bennem felé, hogy elismeri, vállalja a hibáját. Kutyánkkal miért lenne másképp, attól hogy neki is vannak elképzelései a dolgokról, van személyisége, és önálló akarata az nem az ember iránti tiszteletlenség.
Kitaláltam, hogy megtanítom Hangának, hogy hozza ide nekem a kulcsot. Más tárgyakat minden gond nélkül behoz. Hanga nem akarta megfogni, mert hideg, fém tárgy és ezt nem volt kedve a szájába venni. Először bekapcsolt nálam a régi, jól betanult hozzáállás, hogy „Mi az, hogy nem fogja meg, amikor én azt mondtam neki.” Aztán megenyhültem, miért ne dönthetne úgy, hogy ő ezt nem szeretné és nem erőltettem tovább a dolgot.

Persze az sem jó, ha minden rájuk hagyunk, és soha nem fogad szót. Igyekszem elérni, hogy ha mondok valamit, akkor teljesítse a kérésem. Például, ha kiskutyát hívok magamhoz, de nem jön, akkor megpróbálkozom falattal, labdával, érdekessé teszem magam, kedves hangon hívom, elfutok előle, játékra hívom. Ha pedig odajött, megdicsérem. A lényeg, hogyha egyszer én már mondtam, hogy „Gyere ide.”, akkor ne azt tanulja meg, hogy a szavamnak nincsen jelentősége. Gazdik szoktak panaszkodni, hogy nem fogad szót a kutyus, pedig már százszor elmondták. Hát ne mondjuk el százszor, csak párszor, ha nem működik, keressünk más módot.

Sokszor kell tiltanunk kutyánknak valamit, nem ehet fel az utcán semmit, nem ugorhat fel az asztalra és gazdifüggő, hogy mi mindent nem szabad még csinálni. Néhány kutyának elég egy „Nem szabad”,  egy szigorú tekintet, vagy egy kis zsörtölődés.  Némelyekre pedig erősebben rá kell kiabálni. Tiltás után mindig megdicsérem, ha abbahagyta a rossz viselkedést, vagy főként, ha el sem kezdte.

A bunyó az a helyzet, amit semmilyen körülmények között nem tűrhetünk el. Általában nem okoznak egymásnak sérülést, mert mindkét félre nézve súlyos következményei lennének, ha komolyan harapnának, ezért a kutyák is hoztak egy konszenzust, hogy fizikai kárt nem tesznek egymásban. Ennek ellenére, ez egy olyan gaztett, ami számunkra, emberek számára elfogadhatatlan.  Az agresszió, verekedés, vagy másik kutya durva ledominálása semmilyen körülmények között nem megengedett. Amikor ez megtörténik, azonnal le kell állítani a balhét. Ilyenkor ordítsunk rájuk, ez nem az a helyzet, amikor sajnálni kéne őket. De ne csak kiabáljunk, főleg ne ijedt hangon sikítsunk, hanem használjuk a hangunk erejét, mély, erős, ellentmondást nem tűrő hangon. Ha a verekedés gyakran előfordul, sürgősen keressünk egy megfelelő szakembert, aki segíteni tud ebben.

Később, amikor már sokat dolgoztunk a kapcsolatunkon, már nem lesz szükség eszközökre. Amikor már erős kapcsolatunk van és felnéz rám, akkor meg akar felelni az elvárásaimnak. Tehát ha elkövet egy vétséget és érzi rajtam, hogy ez nekem nem tetszik, akkor rosszul fogja érezni magát és változtatni fog rajta; vagy ha elismerek egy viselkedést, akkor ő is örül neki, anélkül, hogy büntetnem vagy jutalmaznom kellene.
Jefi alapvetően nem kedvelte a gyerekeket, mert gyakran túl vehemensen akarták őt szeretgetni, játszani vele, meg amúgy is rettentő hangosak, zajosak és nem is úgy mozognak, mint egy felnőtt. Sétáltunk egy parkban, találkoztunk egy családdal, a gyerekek megsimogatták, Jefi hagyta magát. Nekem ez nagyon kedvemre volt, de nem mondtam semmit kutyámnak, csak mosolyogtam. Azóta már gyakran előfordul, hogy magától megy oda kicsikhez, simogattatja magát, persze nem tolakodik, csak odaáll és felajánlja: „Ha szeretnél simogatni, örülnék.”  Közben csóvál és néz engem, hogy megkapja-e tőlem az elismerést.

Tehát foglaljuk össze, hogy mitől lesz kutyánkkal jó a kapcsolatunk: Meg tudom adni neki a lényeges, nélkülözhetetlen dolgokat; tudom őt motiválni és ezzel elérni, hogy teljesítse a kéréseimet; tiltom, ha rosszat tesz, dicsérem, ha jót; amikor muszáj, büntetem; engedem, hogy egyéni személyisége legyen, önálló döntéseket hozzon; és nem kell, hogy mindig nekem legyen igazam.

A vizslák a vadásznak megmutatják az általuk észlelt vadat. Némán felveszik a jelzőpózt. A testbeszédükkel a vad felé mutatnak. Ezután a vadász előkészülhet a lövéshez. A vizslák speciálisan csak erre lettek kiképezve. Nekik nem szabad a vadat elejteni, ezt csak a vadász teheti meg. Ez a képesség egy született adottságuk. Majd a lelőtt állatot behozza gazdájának.

Reklámok
február 13, 2012

Egyre jobb gazda

Szerző: Zsembrovszky Olga

Egyszer kutyasulin egy lány nagyon el volt keseredve, sírt, hogy az ő kutyája nem fogad szót, nem jön vissza és nem akar vele dolgozni. Azt mondta: „Az én kutyám soha nem lesz olyan, mint Hanga, én ehhez ügyetlen vagyok.” Hanga akkor viszonylag kiegyensúlyozott volt és hihetetlenül lelkesen dolgozott, bár még messze voltunk a tökéletességtől, ahogyan ma is. Mindig van új tanulnivalónk a nap alatt. Még mindig nem vagyok az az eszményi gazda, aki lenni szeretnék; még mindig nem tudom a stabil, magabiztos, belülről fakadó tekintélyt biztosítani kutyáim számára. Talán ami szükséges, hogy egyre jobb gazdák legyünk, az a fejlődésre való igény, hogy nem adjuk fel, és hogy tanulunk a hibáinkból.

Hogy lelket öntsek a lányba, elmeséltem, hogy mi sem így kezdtük. Hanga tele volt szorongással, félelmi agressziót mutatott sok kutya felé. Sok helyzetet nem tudtam kezelni, így szegénynek egyedül kellett megoldania. Például egy nagytestű kutya kedvesen, barátságosan játszani akart vele, de Hanga félt tőle. Én ahelyett, hogy megvédtem volna, hagytam a nagy kutyát, gondoltam hátha Hanga is rájön, hogy csak játszani akar. Nem jött rá, csak kialakult benne, hogyha fél egy kutyától, akkor odakap neki; ez később, ahogy felnőtt lett, átalakult morgásba. Ha előre odamorgok mindenkinek, akkor megijednek tőlem, és nekem nem esik bajom.
Aztán sokszor nem jött be hozzám, ha hívtam, keveset jártunk kutyatársaságba, és amikor végre lehetett játszani valakivel, akkor én csinálhattam bármit, nem lehetett behívni. Ami egy irreális elvárás volt, nem azért nem jön oda, mert nem tisztelt engem, hanem mert az alapvető igényei nem voltak kielégítve.
Egyszer agilityzés közben rákiabáltam,  nem ő volt annyira rossz, hanem én voltam túl frusztrált, valami más miatt. Hanga azt mondta, hogy köszöni szépen, de ha én érthetetlen okból büntetem őt, akkor befejezte a velem való együttműködést, utána egy darabig még leülni sem volt hajlandó vezényszóra.

Szóval sok hibát elkövettem, sok mindent nem tudtam miképpen oldjak meg. De nem adtam fel. Rendszeresen vittem kutyatársaságba, tanultam, tanítottam. Mindent megpróbáltam, hogy motiválni tudjam. Az évek hosszú során sikerült elérni, hogy az összes területen fejlődtünk.

Repülő Hanga

Hanga ma bámulatos nagy svunggal tud dolgozni, néha hihetetlenül felpörög. A munka megszerettetésére nem csak jutalomfalatot használtam, hanem például mindig úgy mentünk sétálni, hogy az első pár száz méteren lábnál követésben jött, illetve engedelmes feladatokat adtam neki és a jutalom az volt, hogy mehet sétálni. Ez a legnagyobb díj egy kutyának, szinte az összes kutya él-hal a sétáért. Aztán annyira berögzült számára, hogy a lábnál követés a világ egyik legjobb dolga, hogy ha kutyasulin mondtam neki, hogy lábhoz, akkor is ugyanazzal a lendületes, dinamikus erővel csinálta. És ha a sulin, félelmetes kutyák társaságában ilyen remekül érezheti magát, akkor lehet, hogy nem is kell mindegyiküknek odakapni, morogni.

Sok trükköt lehet azért bevetni, hogy a különböző problémákat megoldjuk, sok tanácsot kaphatunk. De ami mindig változást hoz, ha mi, gazdik az életben is magabiztosabbak, kiegyensúlyozottabbak és boldogabbak vagyunk, és ez csak rajtunk múlik, nem külső tényezőkön; ez természetes módon a kutyánkkal való kapcsolatunkat is megváltoztatja.

január 9, 2012

Nevetünk, szomorkodunk

Szerző: Zsembrovszky Olga

Barátaimmal meg volt beszélve egy szilveszter előtti kirándulás; ám kitalálták, hogy ne csak sétáljunk, hanem inkább fussunk az erdőben. Én csak rövid távokat szoktam futni, de gondoltam nekivágok, legfeljebb lemaradok és majd telefon segítségével megtaláljuk egymást. Mivel Andiék nem diktáltak gyors tempót, ezért bírtam; nemúgy Jefka, nagyon lemaradt. Futás közben a gondolataiba mélyedt és azon elmélkedett, hogy „Szeretem én ezt a gazdit, Hangát is bírom, szívesen megyek velük mindenféle, meg nem szeretnék semmiből sem kimaradni, hátha kaja lesz a vége; de ez fránya futás, ilyen bolond gazdával vert meg az isten, hogy még futni is kell. Tudok én futni, ha akarok, például nemrég egyik agility edzésen, versenyeztünk egy fiatal 2 éves fruskával, ugyanazt a pályát kellett lefutnunk, és én voltam a gyorsabb. Erre képes a párizsi, plusz, ha gazdi az általam szigorú feltételek által meghatározott módon ugrándozik, tapsikol, pattog és idétlen hangokat ad ki magából; az tetszik nekem, bepörgök tőle. Főleg az tetszik, hogy annyira tetszik neki, ha nekem tetszik. Ilyenkor mindig nevet is, néha még a párizsiról is megfeledkezem, ha nevet. Érdekes jelenség a kétlábúak nevetése, nálunk kutyáéknál nincs ilyen, de mi mégis megtanultuk értelmezni.  A nevetés sokféle lehet:
1. szívből jövő örömnevetés
2. kinevetés: Egyszer szegény kutyajóanyám, Kitti át akart ugrani egy patakot, nagyon rákészült, nekifutott, elrugaszkodott, és bele a patak közepébe, el is merült, aztán azonnal fel is bukkant és kisétált a patak szélére; de ezek a gonosz kétlábúak, ahelyett, hogy sajnálták volna, elkezdtek nevetni, kinevették Kittit, hogy milyen ügyetlen volt. Kittit nem zavarta saját ügyetlensége, annál jobban gazdája rosszindulata, látszott rajta, hogy megviseli a dolog.
3. hamis vagy leereszkedő nevetés, mosoly – Ennek nem dőlünk be, ne is próbálkozzatok.

Szóval ahhoz, hogy igazából fussak, a következő szabályoknak kell fennforognia gazdámnál:
1. párizsi, illetve bármilyen állati eredetű ehetőség
2. szívből jövő jókedv
3. örömnevetés
4. ugrálás, pattogás, idétlen, magas hangon gügyögés; de csak azért, hogy titokban kinevethessem a gazdit.

Jelenleg egyik fennforgás sem szabály, így nem igazán érdekel, hogy azok ott hova is futnak nagy lelkesen, úgyis visszajönnek értem; meg különben is, lehet, hogy visszafordulok, azokhoz a kedves emberekhez, akikkel az előbb találkoztam útközben; náluk volt kaja és ráadásul egyhelyben álltak, 2:0. Gazdacsere megfontolandó.”

Szóval Jefkának ez a mostani futóstúra nem igazán tetszett, így beraktuk őt a kocsiba és nélküle mentünk, majd futás után, a lángosozáshoz már ő is velünk jött, itt már jóval lelkesebben vett részt az eseményekben.

A lángosos bódénál volt egy anyuka a kislányával, Manna vigasztalhatatlanul sírt. Ki kellett jönni az étteremből a sírás miatt, vagy nem kellett, csak kellemetlen volt az anyukának, mindent megpróbált, de semmi nem hatotta meg a kislányt. Néha, egy pillanatra, amikor a kutyáinkra figyelt, abbahagyta. Aztán Hangával mindenféle trükköt mutattunk be, hátha az majd érdekesebb lesz, mint a sírás.  De ez is csak pillanatokra vonta el a figyelmét. Nem történt vele semmi konkrét rossz, valószínűleg csak rosszkedvű volt. Aztán Manna anyukája kitalálta, hogy megetetik lángossal a kutyákat, elkezdték szórni a földre a falatokat, mintha csak galambokat etettek volna. Ez már tetszett Mannának és végre megnyugodott, egészen addig, amíg tartott a lángos.
A kutyáknál nincsenek ilyen végeláthatatlan sírós-rívós helyzetek. A kutyák rosszkedvűkben inkább magukba fordulnak, a gyerekek is előbb-útóbb megtanulják nem kifejezni ilyen módon az érzéseiket, aztán ha felnövünk, akkor már szinte sehogyan sem fejezzük ki, megtanuljuk megjátszani magunkat, hogy igazából semmi bajunk sincs és elvárjuk a környezetünktől ugyanezt.  Vajon melyik a jobb, ha ilyenkor hagyjuk, hogy kifejezze az érzéseit a felnőtt vagy gyerek, vagy megpróbáljuk kihozni ebből az érzelmi szituációból? Nem tudom. De az biztos, hogy nem jó, ha elnyomjuk ezeket. A kutyák érzékenyek az emberi sírásra, és az emberi érzelmekre. Sokan mesélik, hogyha szomorúak vagy sírnak, akkor kutyájuk odamegy hozzájuk és „vigasztaló” szemekkel ráteszik a fejüket a lábukra vagy nyalogatják a kezüket. Nálunk például sokszor előfordul, hogyha dühös vagyok, akkor odajönnek a kutyáim, csóválnak és simogattatják magukat (ha rájuk vagyok dühös, akkor persze nem), érdekes, hogy nálunk ezt a „vigasztaló viselkedést” a düh váltja ki. Szóval a kutyák általában azt a megoldást választják, hogy kihozzanak bennünket a rossz érzelmi állapotunkból. Hátha ők tudják.