A különböző helyzetekben mi az, ami megnyugtat minket és kutyáinkat?
Embereknél az ölelés, ha valaki megölel minket, akkor biztonságban érezzük magunkat. Néha nagyon erősen szorítjuk egymást, hogy el ne veszítsük a másikat. Oroszországban, az árvaházakban a babákat még a mai napig bepólyázzák, nagyon szorosan betekerik, gúzsba kötik őket, hogy úgy érezzék magukat, mintha édesanyjuk szorító ölelésében lennének, így tudnak nyugodtan aludni babák és a gondozónők. Amikor először halottam erről, rossz érzés fogott el, hogy szegény gyerekek, egyáltalán nem bírnak mozogni és milyen rossz lehet múmiaként feküdni. Bebörtönzés érzése fogott el. Ma már máshogy hatással van rám, jóleső érzéssel tölt el. Mi is, ha nincs kit ölelnünk, akkor magunkat karoljuk át. (Vitatkoznak róla, hogy ez helyes eljárás-e, mert a mozgásfejlődés szempontjából nem előnyös.) http://en.wikipedia.org/wiki/Swaddling
Az állatoknál, például marháknál és kutyáknál nincs ölelés, és mégis megnyugszanak az
emberi vagy gépi öleléstől. Marháknál használják a gépi ölelést, a neve angolul: squeeze machine; ha be akarnak egy injekciót adni nekik vagy megvizsgálni őket, behajtják őket egy vasszerkezetbe, majd összezáródik, és szorosan fogva tartja őket. Ahogy Temple Grandin írja, az addig nyugtalan, „múúúzó” marhák elcsendesednek és megnyugszanak; csak az a kérdés, hogy a természetben mikor került egy marha ilyen szituációba, honnan ered ez? Temple Grandin autista, marhákkal foglalkozik az Egyesült Államokban, ő azt érzi, amit a marhák éreznek. Ő találta ki, hogyan lehet őket a vágóhídra vezetni úgy, hogy ne legyenek pánikban, ne féljenek, és az ő fejlesztéseinek hála a marhák teljes nyugalomban sétálnak a halálba, hogy mi megehessük őket. Temple autista, ő nem képes embert megölelni; készített magának egy squezze machine-t, hogy ha ideges, pánikol, akkor belefeküdhessen. Első látásra kicsit morbid, de egyre népszerűbb, mivel Temple is egyre népszerűbb.
A kutyák és a cicák arról híresek, hogy rendkívüli mértékben együttműködőek az állatorvossal. Sokuk rúg, mar, harap, sír, menekül; legalábbis szeretne. Ezen a szoktatás sem segít, mert sokszor fájdalmat kell okoznunk a vizsgálathoz. Az asszisztens feladata lehetővé tenni, hogy a kutya, cica nyugton legyen, ameddig vizsgálják. Ilyenkor lefogjuk őket, néha teljes testfelülettel átkarolom, és erősen fogom, hogy ne mozduljon el. Azt gondolnánk, hogy ez rossz az állatnak, de nem; ettől nyugszik meg. Sok tapasztalat kell hozzá, hogy melyik állatnál milyen erős szorítást alkalmazunk, mert nem az a cél, hogy erővel lefogjuk, ami néhány nagytestű, csupaizom kutyánál esélytelen is lenne, hanem, hogy érintéssel való kommunikációval elmagyarázzam neki, hogy most nyugalom és fegyelem van, és ezt bizony ki kell bírni. Szorítás, engedés, húzás, eresztés, nyomás, hajlítás, emelés, engedés, támaszok, hajlítás, döntés, dőlés, fordítás, különböző erővel. Konditerembe persze nem kell járnunk. Hála istennek az összes asszisztens, akit ismerek erre hamar, ösztönösen ráérzett, orvosoknak már több gondjuk van ezzel, de ő csak vizsgáljon.
Szegény állatok egyáltalán nem értik, mi történik az állatorvosi rendelőben, muszáj nekik domináns, autoriter módon azt mondani, hogy: „Ez van, mert azt mondtam.” A jövő csodálatos világában már a kiskutyákat a kezdetektől fogva klikkerrel fogjuk fokozatosan, lépésről-lépésre szoktatni a vizsgálatokhoz, hogy vezényszóra felugorjanak az asztalra, kinyújtsák a mancsukat, kinyissák a szájukat, hanyatt feküdjenek a műtéthez és elviseljék az extrém fájdalmat is. De ma, még a klikkert ismerő gazdik és orvosok sem állnak erre készen. Addig maradnak a tapasztalt asszisztenseink.
A feszes póráztól megnyugszanak a kutyák, nem arra gondolok, amikor „jólnevelt” ebünk végighúz minket az utcán, vagy a kis lakótelepi rémek (akikhez mindig jár egy idős néni is), a póráz végéről mondja meg mindenkinek a frankót. Itt nem nyugalmat vált ki a feszes póráz, hanem magabiztosságot, és sokszor agressziót, gazdival a háta mögött, bátran mernek a kutyák agresszívak lenni, ezért van az, hogy pórázon nem szabad más kutyához odaengedni kedvencünket, az erre hajlamos kutyáknál szinte biztos, hogy agresszióba csap át az ismerkedés.
Én tudatosan használom azt a módszert, hogy amikor bizonytalan, fél a kutyám, akkor pórázra veszem és én feszítem a pórázt. Egyszer elmentünk egy éjszakai kirándulásra az akkor 10 hónapos Hangával. Az elején még jókedvű, barátkozós volt; de amikor már sötét is volt és nagyon fáradt is, akkor ugyanazt az embert, akivel pár órával ezelőtt még játszott, megugatta, félt tőle; túl sok inger érte és összeomlott az idegrendszere. De amikor pórázra vettem és végig feszesen tartottam, akkor megnyugodott és már nem félt. Egy csatorna teremtődött közöttünk, amivel ő már egyedül nem tudott megbirkózni, azzal velem együtt igen. Persze ehhez az kellett, hogy Hangából a feszes póráz ne agressziót váltson ki, erre hajlamos kutyáknál, ez nem működne. Ki kell próbálni.
Tud-e kutyánk szabad térben, például egy parkban pihenni, aludni? Van, amelyik igen. Átlag kutyák nem. De boxban tudnak, egy zárt ketrecben még sok inger mellett is tudnak. A bezártság biztonságot ad. Mi is házban, szobában, zárt ajtók mögött tudunk a leginkább pihenni.
Bezártság, lefogás, összeszorítás, mozdulatlanságra kárhoztatva, az első érzések talán negatívak, de utána tulajdonképpen kiderül, ez nem is olyan rossz, sőt.
Még a születés lehet egy hasonló élmény, bár ott aktívan dolgozni kell, hogy kijussunk a külvilágra, nem csak passzív részesei vagyunk az eseményeknek. Aki emlékszik rá, kérem, mesélje el.
kutyakesmi 