Posts tagged ‘kommunikáció’

február 16, 2012

Beszélgetünk

Szerző: Zsembrovszky Olga

Bodzának, a barna pettyes dalmatának meghalt a gazdája. Először sintértelepre került, majd onnan menhelyre. Lelkileg darabokra volt törve; ideges, pattanásig feszült testtel és kigúvadt szemekkel feküdt a helyén; mindenkit megharapott, aki csak a közelébe ment. Változó, hogy mennyire kötődnek a kutyák a gazdájukhoz; hallottunk Hacsikóról, aki tíz éven keresztül minden este várta haza gazdáját a vasútállomáson, aki soha nem jött; és van olyan kutya is, akinek mindegy ki, csak ember legyen, bármikor tud váltani különösebb megrázkódtatás nélkül. A többségük a kettő között van, megviseli gazdája elvesztése, de képes ugyanúgy megszeretni a másodikat is. Ami szinte mindegyikükben közös, hogy ember nélkül életképtelenek, és csak gazdájuk mellett képesek lényük kiteljesedésére.
Bodzán látszott, hogy nem ilyen szokott lenni, csak a sok sokk miatt, amit ki kellett állnia. Ráadásul ő kérdezett, folyton kérdezte a tekintetével az embereket, hogy „Mi történik velem?”, de senki nem válaszolt. Egyrészt, mert minden gondozó túl van terhelve, van rajta kívül még száz kutya; másrészt pedig azért, mert az emberek nem is feltételezik egy kutyáról, hogy értené a választ.

Ha leülnénk vele beszélgetni, elmondhatnánk neki, hogy mi történt, miért történtek a dolgok, és hogy lesz majd valaki, aki befogadja. Biztos vagyok benne, hogy ettől valamelyest megnyugodott volna. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy a szóáradatból egy mukkot is értene Bodza, megnyugtatom nem. Akár japánul is beszélgethetnénk vele, a hatás ugyanaz lenne. Mert nem a szavakat vagy a mondatok értelmét értik, hanem az érzelmeinket; tudunk nyugodtságot, kedvességet, bizalmat sugározni a hangszínünkkel, hanglejtéssel, ritmussal. Közben gesztikulálunk is, az arcunk is érzelmeket fejez ki, a testünk megfeszülhet, vagy kiengedhet. A kutyák nagyon jól értik a testbeszédet, a szavakat viszont nem igazán. Ezért annyira nehéz, megtanítani nekik egy feladatot úgy, hogy csak egy semleges vezényszót használunk. Kutyánkat megtanítottuk ülni, azt gondoljuk, ismeri az ül vezényszót. Álljunk meg egyenesen vigyázzállásba, tudatosan figyeljünk oda, hogy semmilyen testbeszédet ne használjunk, majd mondjuk, hogy ül. Fogadok, hogy a kutyák nagy része nem fog leülni. A szemkontaktus is nagyon fontos, általában akkor teljesítenek egy utasítást, ha előtte ránéztünk és ő érzékelte a figyelmünket. Logikus, hisz mondhatnám akár másnak is.

Szóval nyugodtan beszélgessünk velük hosszú, összetett mondatokban. Nálunk nincs járda, csak úttest, az autósforgalom elég gyér, így az úttest szélén szoktunk sétálni. Egyszer Jefkának elkezdtem magyarázni: „Jefikém, hát egyszer már megbeszéltük, hogy nem sétálunk az úttest közepén, bármikor jöhet autó és akkor baj lesz, tessék erre odafigyelni.” és még folytattam a monológot. Jefi elgondolkodott és elment az út szélére. Persze tudományosan nem tudom bebizonyítani, hogy értik az emberi beszédet, de nekem ez nem is feladatom, ráhagyom az ilyen problémákat a tudósokra.

Bodzával elkezdtem foglalkozni, már önmagában az a tény, hogy valakit érdekel, mi van vele, jó hatással volt rá. Kivittem sétálni, játszottam vele, tanítgattam egyszerű dolgokra és beszéltem hozzá. Engem egyszer sem harapott meg. Nagyon lassan, fokozatosan feloldódott, kezdett bízni bennem és elkezdett rosszalkodni a gondozók nagy mérgére, például mindig kilógott a kifutóból. A rosszalkodás egyébként a gyógyulás jele, hiszen ez azt jelenti, hogy biztonságban érzi magát, már nem foglalkozik a félelmeivel és emellett rettentően unatkozik.

Remélem a második gazdáját is ugyanúgy megszerette, amennyire az elsőt.

Reklámok
február 11, 2012

Rendfenntartó erők

Szerző: Zsembrovszky Olga

Van nálunk vendégségben egy pumi keverék kutya. Hangával nagyon megtalálták a közös hangot, sokat játszanak, gyúrják egymást, de legfőképp beszélgetnek; megállnak egymással szemben és a legkülönfélébb hangokon ugatnak; magas, vékony hangon, morogva, gyorsan, lassan, ez amolyan pumi féle játék; kíváncsi lennék, miről cserélnek eszmét. Jó sokáig bírják ezt csinálni. Anyukám, amikor megunta az ugatást, rájuk szólt, hogy csendesebben hangoskodjanak, de nem volt foganatja. Majd Jefka ránézett anyukámra, szigorúan odaugatott egyet a zsivajgóknak, erre abbahagyták, Jefka újra ránézett anyukámra, hogy „Na, ezt akartad, jól csináltam?” Megértette az ember szándékát, és rendet tett.

Amúgy Jefkánál elég gyakori, hogy rendet tesz a rosszalkodók között, általában csak akkor, ha őt piszkálják, vagy a közvetlen környezetében történik valami zavargás. Saját verekedő cicáimat is szétválasztja, csak a kezdeményező félnek kap oda egyet. Vagy, ha túl rámenős, pofátlan kutyák szeretnének vele kapcsolatba kerülni, elmorogja.  Nagy ritkán előfordul emberrel szemben is. Egyszer megrángatta egy ember nadrágját, amikor az szét akart választani két verekedő kutyát, ebben az esetben rosszul mérte fel, ki a hunyó.

Amikor sétálni megyünk, gyakran találkozunk egy border collie kutyával, ő elég szocializálatlan, és nagyon fél a kutyáktól, erre azt a stratégiát találta ki, hogy megtámadja a szembe jövő ebet; nem harap, csak nagyon ugat és csipked. Ettől a kutyák megijednek és arrébbállnak, így ez a viselkedés meg van erősítve benne. Hanga múltkori találkozásukkor megállt egyhelyben, nem hátrált meg, de nem is ment közelebb. Nem csapott oda neki, hogy elég lesz, mert tudta, hogy félelemből támad a kutya; ha megteszi, akkor a border csak jogosnak látja a félelmét. Hanga nem volt ideges, csak nyugodtan állt, fülek, farok, test laza testtartásban, száj kicsit nyitva. A border tartotta az egy méter távolságot, nem jött közelebb. Egy darabig még erőteljesen, hisztisen ugatott, majd egyszer csak abbahagyta, és kicsit lehiggadt; egy idő után szépen elsétáltak egymás mellett. Hanga ezt a helyzetet hihetetlenül profin oldotta meg, elmagyarázta a bordernek, hogy „Nem akarlak bántani, de nem is félek tőled; egyébiránt, miért kell így felkapni a vizet, amikor lehetne békésen is kommunikálnunk.”

Jefka a félős, de nem támadós kutyákkal tud jól kommunikálni. Régen az utcánkban volt egy kutyáktól rendkívül félő kutya, ha száz méter messze meglátta Jefit, már menekült, meg ugatott is. Jefi azt találta ki, hogy teljesen lelassított, elkezdett szaglászni, ez kutyáknál csillapító jelzés is; majd fokozatosan méterről-méterre haladt előre, a végén pedig már ott volt közvetlenül a másik kutya közelében, aki teljesen nyugodt volt. A lényege a stratégiának, hogy úgy csinál, mintha rettentő fontos dolga, szaglásznivalója lenne és nem is figyel a másikra; közben pedig nagyon is figyel, minden rezdülésére, de a másiknak az a megnyugtató, hogy nem ő van a középpontban. Ha gyorsan ment volna arrafelé, akkor csak növeli a félelmét. Nagyon sokat tanultam Jefitől a kutyák kommunikációjáról.

Néha kutyáimnak szüksége van segítségre. A környékünkön lakik egy félkóbor kutya, az utca közepén üldögél; amikor megjelenünk, akkor rögvest sunyi ábrázatot ölt magára, vicsorog, morog, acsarog, fülek hátracsapva, farok behúzva ,és roppant mód meg van feszülve az egész teste; a területét őrzi, de azért fél is közben. Amikor szeretnénk elsétálni mellette, akkor támad; vagyis egyszer volt, hogy támadott, akkor én ráordítottam és elűztem. Azóta már csak messziről fejezi ki galád érzéseit. Most már Hanga rendezi a kutyát. Előremegy, kihúzza magát és hang nélkül a domináns testtartásával jelzi, hogy „Messziről lökheted a sódert, de ne merjél közelebb jönni.”, Nem is jön, olykor el is szalad, de előfordult már, hogy megbújt egy bokorban, váratlanul előugrott és odacsípett egyet kutyáimnak. Ezért én is mindig szemmel tartom, csúnyán nézek rá, és tekintetemmel kifejezem abbéli feltételes szándékomat, hogy „Felnégyellek, ha csak megpróbálod.” Ilyenkor Hanga azt hiszi, csak a saját dominanciájával érte el, hogy a kutya meghúzza magát.

Most már alapvetően hagyom, hogy maguk intézzék kutyás ügyeiket. Régebben azért volt olyan, hogy túllőttek a célon, nem volt jogos a morgás, ugatás, odakapás; harapni, soha nem haraptak; de ma már megbízhatóak ebből a szempontból. Ezt azzal értük el, hogy az évek során sok és sokféle kutyával találkoztunk, a különféle kutyáktól megtanultak kifinomultan kommunikálni; nekem is részem volt benne, dicsértem, amikor jól csinálták, tiltottam, amikor rosszul; de alapvetően ösztönösen éreztek rá a kutyajogszabályok betartásának módjára és betartatásának fortélyaira.

Emberrel szemben nem engedem, hogy rendezkedjenek; az ember akármit is csinál, nekik el kell fogadniuk, ez egy íratlan törvény ember és kutya együttélésében. Ha valami kellemetlenné válik számukra, akkor kérhetnek tőlem segítséget; vagy rendkívüli esetben, ha megtámadnának engem vagy egy családtagot, engedélyt az intézkedésre. Kivételt képezne, ha betörő jönne a házba és én nem vagyok otthon. Tudomásom szerint erre még nem volt szükség.

január 27, 2012

Panka és Bogi

Szerző: Zsembrovszky Olga

Egy hétig vigyázok Pankára és Bogira, ők labrador keverékek; testvérek, úgy néznek ki, mint egy ikerpár. Mindenhova együtt mennek, mindent együtt csinálnak. Panka a vezér, ő találja ki a következő csínytevést, Bogi meg követi őt mindenhova. A csínylista végeláthatatlan.

Ne tépd le a függönyt az ablakról, ne aprítsd fel a takarót, ne borítsátok ki a cserepeket, ne borogassátok fel a székeket, ne, ne, ne. Gazdáik mondták, hogy pakoljam el az összes értéket, mert mindent megrágnak és elhordanak; de olyan dolgokat is előszednek, ami eszembe se jut, hogy érdekes lehet, mindent, ami mozdítható.  Amikor a sokadik nem szabadot mondom, kezdem rosszul érezni magam, hogy rendben, de akkor mi az, amit egyáltalán lehet. Ekkor átváltok, okos vagy, hogy a labdával játszol, ügyes, hogy tejfölös dobozt rágod. Meg ilyenkor egy kicsit játszom velük, hogy ne én legyek az, aki mindent csak a tilt.

Fiatalok, egy évesek, retriever vér csörgedezik bennük. Nem várható el, hogy a nap nagy részében nyugton legyenek, de azért próbálkozom. A rágás általában egy, másfél éves kor között magától megszűnik, a randalír megmaradhat. Eddig a játékot, és a hosszú sétát vetettem be, hogy lefárasszam őket; pár órára tényleg nyugalom van. De el lehet-e érni, hogy permanensen ez legyen, ha mondjuk a gazdának csak napi pár órája van arra, hogy lefárassza a kutyáit. A fiatal, energiától felrobbanó ebeket akár napi tizenhat órán keresztül is lehetne fárasztani, hogy tényleg kimerüljenek. A klikkerezés megoldhatja a problémát, mert az nagyon lefárasztja az agyukat, és tíz perc gondolkodás felér több óra futással.

Szerencsére hamar megtanulták, hogy sétánál visszajöjjenek, ha hívom őket. Először száraztáppal jutalmaztam őket, amikor bejöttek hozzám; akár csak véletlenül, akár azért, mert hívtam őket. Aztán rájöttek, hogy az erdő sokkal érdekesebb, mint a táp; így már sajtot is be kellett vetnem. Ha ez sem volt elég, akkor elszaladtam a másik irányba, ekkor már jöttek ők is lelkesen, hisz a falkát nem akarják elveszíteni.

Séta közben Hanga szívesen bandázna Pankáékkal, de azt azért mégsem lehet, hogy ő menjen utánuk. Hanga lendületesen elindul valamerre és néz hátra, hogy az ikerpár jön-e, általában követik őt, ilyenkor nagy rohangászós, játékos ramazúrit rendeznek.

Otthon amikor Pankáék meglátják a kutyáimat, akkor rögtön odarohannak hozzájuk és erőteljes pofanyalással fejezik ki örömüket; ám ez tiszteletlenségnek számít, hiszen engedély nélkül betolakodtak a személyes terükbe. Jefivel automatikusan betartják a „tartsd magad egy méter távolságban tőlem” szabályt, kutyák az időseket alapból tisztelik, általában. Ám Hangának ezt ki kell harcolnia. Ilyenkor morog rájuk, amivel annyit ér el, hogy Pankáék lefekszenek a földre, és kúszva próbálnak minél közelebb kerülni hozzá. Erre még jobban morog, de mivel Pankáék nem adják fel, és viccesen eldobják magukat a földön, Hanga meglágyul és játszik velük. Elérik, amit szeretnének.

Mi is használhatjuk a morgást, ha szeretnénk, hogy kutyánk ne piszkáljon folyton. Ha kint vagyok a kertben, akkor Pankáék követnek mindenhova, közben bökdösnek az orrukkal, és minden egyes lépésnél rálépnek a lábamra. Amikor ezt megunom, akkor odamorgok nekik, kutyanyelven azt kommunikálom nekik, hogy eredj innen. A morgásnak több fokozata is lehet, egy torokköszörüléstől kezdve, a komoly vicsorgós morgásig bezárólag; annyit használjunk, amennyi eléri a kívánt hatást. Farkasokról szóló természetfilmekben elleshetjük, hogy hogyan is kell ezt csinálni. Amikor prédát ejtenek, akkor elég keményen megvédik egymástól a zsákmányt.