Posts tagged ‘játék’

február 6, 2012

Játékok

Szerző: Zsembrovszky Olga

A hetekben farkasokat ordít a hideg, most már legalább esett hó is. Kutyáim a havat nagyon szokták élvezni, jókedvűk lesz tőle, rohangálnak, én meg dobálom őket hógolyóval, amit elkapnak a levegőben. Ennek ellenére nem bírom sokáig kint, így nem megyünk túl sokat sétálni. Hanga beállt egész napos házőrző szolgálatra, ami annak a jele, hogy unatkozik; máskor csak akkor ugat, ha oka van rá. De mit is kezdjünk magunkkal a lakásban. Lehet klikkerezni, játszani, marháskodni.

Játszhatunk olyat, hogy dobáljuk a jutalomfalatokat a kutyának, neki pedig el kell kapnia, kezdő kutya nagyon vicces képet tud vágni, amikor még nem ismeri a játékot, és ráesik az orrára a falat. De ha rendszeresen gyakorolunk, akkor profik lesznek benne.

El is rejthetjük a jutalmat a szobában, először tegyük olyan helyre, ahol még szemmel is megtalálhatja, később nehezítsünk. Vannak kutyák, akik rögtön az orrukat használják, vannak, akik szemmel keresnek; de idővel ők is megtanulják használni az orrukat. Szeretik ezt a játékot, és a szaglászás igencsak kifárasztja őket. El is bújhat egyik családtagunk, őt kell megtalálni, persze lakásban nincs nehéz dolga kutyánknak. Ez lehet az alapozás a mantrailinghez. Itt olvashatsz erről bővebben: http://kutya.hu/Cikk.aspx?id=4508

Problémamegoldó készség fejlesztésére a következő játékot ajánlom: Labdát vagy kaját rejtek egy kartondoboz alá, a kutya lássa, hogy elrejtjük, ki tudja-e szedni a doboz alól? Nagyon érdekes, hogy kutyánk önállóan akarja-e megoldani a problémát, vagy segítséget kér tőlünk. Ha nagyon nem megy neki, bíztassunk, de ne oldjuk meg helyette a feladatot, övé legyen a sikerélmény. Hanga néha a doboz szétszedésével, szétrágásával fejti meg a rejtvényt, ez is egy megoldás.

Jefkáék még mindig unatkoznak. Bár ők elvannak több napig is úgy, hogy nem csinálunk semmit, azért mégis ki kellene találnom valami érdekfeszítő lefoglaltságot nekik. Gyakorolhatnánk engedelmes feladatokat, de most valami komolytalan, viccességre vágyom. Így most cirkuszi mutatványokat tanítok nekik.

„Uszkár kutyákat hajdan úgy tanították a különböző cirkuszi mutatványokra, hogy alkohol függővé tették őket, és ha valamit jól csináltak, akkor ihattak egy felest; így sokkal lelkesebbek voltak, mint a hagyományos büntetős technikákkal. A kábítószer-kereső kutyákat is gyakran azzal jutalmazták, hogy bedrogozhattak a végén.  Az emberek képesek érte lopni, csalni, hazudni; legalább ne eme nem túl nemes módon tudnák megszerezni a cuccot, hanem valódi munkával, ahogyan nekünk kellett.”  Meséli Cleo, a Non-Anonim Alkoholisták Pudli szövetségének elnöke.

Én maradok a párizsinál, az is rettentő buzgalmat okoz kutyáimnál. Átugratom őket egy karikán, felültetem a puffra, ez még könnyű. Oldalára fordítom a puffot, arra mellső lábbal felugratom őket, majd hátráljon vele a kutya, úgy hogy közben a puffot is görgeti hátrafelé. Na, ez már bonyolult; ugyanis ahhoz hogy hátrálni tudjon a hátsó lábaival hátrafele, a mellsőkkel előrefele kell mennie. Nem valószínű, hogy a természetben túl sokszor van erre szükségük, így nem túl természetes mozgásforma, de meg tudják tanulni. A cél a lenti képen látható gyakorlatok elsajátítása. 🙂

Reklámok
Címkék: , , ,
január 27, 2012

Panka és Bogi

Szerző: Zsembrovszky Olga

Egy hétig vigyázok Pankára és Bogira, ők labrador keverékek; testvérek, úgy néznek ki, mint egy ikerpár. Mindenhova együtt mennek, mindent együtt csinálnak. Panka a vezér, ő találja ki a következő csínytevést, Bogi meg követi őt mindenhova. A csínylista végeláthatatlan.

Ne tépd le a függönyt az ablakról, ne aprítsd fel a takarót, ne borítsátok ki a cserepeket, ne borogassátok fel a székeket, ne, ne, ne. Gazdáik mondták, hogy pakoljam el az összes értéket, mert mindent megrágnak és elhordanak; de olyan dolgokat is előszednek, ami eszembe se jut, hogy érdekes lehet, mindent, ami mozdítható.  Amikor a sokadik nem szabadot mondom, kezdem rosszul érezni magam, hogy rendben, de akkor mi az, amit egyáltalán lehet. Ekkor átváltok, okos vagy, hogy a labdával játszol, ügyes, hogy tejfölös dobozt rágod. Meg ilyenkor egy kicsit játszom velük, hogy ne én legyek az, aki mindent csak a tilt.

Fiatalok, egy évesek, retriever vér csörgedezik bennük. Nem várható el, hogy a nap nagy részében nyugton legyenek, de azért próbálkozom. A rágás általában egy, másfél éves kor között magától megszűnik, a randalír megmaradhat. Eddig a játékot, és a hosszú sétát vetettem be, hogy lefárasszam őket; pár órára tényleg nyugalom van. De el lehet-e érni, hogy permanensen ez legyen, ha mondjuk a gazdának csak napi pár órája van arra, hogy lefárassza a kutyáit. A fiatal, energiától felrobbanó ebeket akár napi tizenhat órán keresztül is lehetne fárasztani, hogy tényleg kimerüljenek. A klikkerezés megoldhatja a problémát, mert az nagyon lefárasztja az agyukat, és tíz perc gondolkodás felér több óra futással.

Szerencsére hamar megtanulták, hogy sétánál visszajöjjenek, ha hívom őket. Először száraztáppal jutalmaztam őket, amikor bejöttek hozzám; akár csak véletlenül, akár azért, mert hívtam őket. Aztán rájöttek, hogy az erdő sokkal érdekesebb, mint a táp; így már sajtot is be kellett vetnem. Ha ez sem volt elég, akkor elszaladtam a másik irányba, ekkor már jöttek ők is lelkesen, hisz a falkát nem akarják elveszíteni.

Séta közben Hanga szívesen bandázna Pankáékkal, de azt azért mégsem lehet, hogy ő menjen utánuk. Hanga lendületesen elindul valamerre és néz hátra, hogy az ikerpár jön-e, általában követik őt, ilyenkor nagy rohangászós, játékos ramazúrit rendeznek.

Otthon amikor Pankáék meglátják a kutyáimat, akkor rögtön odarohannak hozzájuk és erőteljes pofanyalással fejezik ki örömüket; ám ez tiszteletlenségnek számít, hiszen engedély nélkül betolakodtak a személyes terükbe. Jefivel automatikusan betartják a „tartsd magad egy méter távolságban tőlem” szabályt, kutyák az időseket alapból tisztelik, általában. Ám Hangának ezt ki kell harcolnia. Ilyenkor morog rájuk, amivel annyit ér el, hogy Pankáék lefekszenek a földre, és kúszva próbálnak minél közelebb kerülni hozzá. Erre még jobban morog, de mivel Pankáék nem adják fel, és viccesen eldobják magukat a földön, Hanga meglágyul és játszik velük. Elérik, amit szeretnének.

Mi is használhatjuk a morgást, ha szeretnénk, hogy kutyánk ne piszkáljon folyton. Ha kint vagyok a kertben, akkor Pankáék követnek mindenhova, közben bökdösnek az orrukkal, és minden egyes lépésnél rálépnek a lábamra. Amikor ezt megunom, akkor odamorgok nekik, kutyanyelven azt kommunikálom nekik, hogy eredj innen. A morgásnak több fokozata is lehet, egy torokköszörüléstől kezdve, a komoly vicsorgós morgásig bezárólag; annyit használjunk, amennyi eléri a kívánt hatást. Farkasokról szóló természetfilmekben elleshetjük, hogy hogyan is kell ezt csinálni. Amikor prédát ejtenek, akkor elég keményen megvédik egymástól a zsákmányt.

 

december 26, 2011

Muszka és a varázslabda

Szerző: Zsembrovszky Olga

A Népszigeti kutyaiskolában ismertem meg Andit, Zolit és a pumi keverék vérvonalú Muszkát. Muszka már az első foglalkozásokon látványosan nem foglalkozott a gazdáival, amikor le akarták ültetni, akkor hirtelen más dolga akadt, el kellett menni szaglászni, vagy csak bámulni a madarakat. Andi és Zoli nagyon bekeményítettek, és a hangjukat használva szigorúan megdorgálták, ha levegőnek nézte őket. Fokozatosan elindult a változás ezügyben.

Muszka nehezen kommunikált vagy játszott más kutyákkal; egyrészt mert a pumiknak van egy különleges játékstílusa, hogy morognak, hörögnek játék közben, amitől sok kutya megszeppen; másrészt mert inkább a domináns szerepre pályázott, a többi kutya játékát leállította.

Az volt a legnagyobb probléma, hogy sétáknál nehezen visszahívható Muszka. Ráadásul, ha egy kicsit messzebbre ment el, máris idegesen, ijedt hangon hívták, merthogy sokszor csak nagy későre jött vissza. Az egyik bevált módszer volt, hogy folyamatosan labdáztak vele, így maguk mellett tudták tartani; de így nem nagy élvezet a séta, futás.

Zoliék már azelőtt beüzemelték a varázslabdát, mielőtt kutyaiskolába kezdtek járni. A varázslabdáról már volt szó, de azért leírom újra:
A varázslabda egy misztikus eszköz. Fogsz egy bármilyen, átlagos labdát és a fülébe suttogod a következő versikét:  „Feldobva, röptetve, szöktetve, elfogja, pörgetve, görgetve, gurítja, hajítja, feldobja, elkapja.” Utána bármikor, bárhonnan be tudod hívni és bármire rá tudod venni a kutyádat.
Egyes kutyáknál, főleg munkavonalas ebeknél, a varázslat már bele van írva a genetikai programjukba, de azért érdemes ezt időről, időre aktiválni.

Szóval, végy egy átlagosan labdás kutyát, dugd az orra alá a labdát, hogy „Tessék, labda.”,  ha nem érdekeli, tömködd bele a szájába, ha ezek után kiköpi, add fel, hogy a te kutyád nem labdás. Hoppá, bocsánat, véletlenül a varázslat semlegesítését írtam le.

Szóval, végy egy átlagosan labdás kutyát, és egy egyszerű labdát; tedd érdekessé a számára. Mitől lesz érdekes? Ha nekem is kell, ha látja, hogy játszom vele, lehet dobálni, gurítani, pattogtatni, eldugni a hátam mögé, majd hirtelen előkerül, eldobom, de rohanok utána, hogy én tudjam megszerezni, rivalizáljunk érte; néha hagyhatjuk nyerni; de ha már nagyon kell neki, akkor, ha akarnánk, sem tudnánk győzni. Ha nála van, kergethetjük, meg akarjuk tőle szerezni. Csak addig játszunk, ameddig érdekli a játék, ez lehet, hogy eleinte 3 másodperc lesz. A játékot mi fejezzük be, vegyük el tőle a labdát és rakjuk el. Nekünk is az kell, ami nincs mindig kéznél, ugyebár. Nem is olyan ördöngös varázslat.

Muszka behívására a megoldás rendkívül egyszerű, ám annál nehezebben jutott eszünkbe. Ha hívják és visszajön, vagy magától odamegy a gazdihoz, akkor labdával jutalmazzák, majd elveszik, mehet újra sétálni, szaglászni. Tehát nem folyamatosan labdázni vele. Ezt minden egyes alkalommal megcsinálni, később már beleég az agyába: „Ha hívnak, az labdát jelent.” , így már akkor is működni fog, ha sok érdekes inger vonja el a figyelmét.  Így rendkívüli mértékben javult Muszka behívhatósága.

Andiék a tanításban is sokat fejlődtek, egyre ügyesebbek voltak a klikkelésben és Muszka végre elkezdte élvezni a feladatokat. Nagyon szép volt a vizsgájuk, 87 ponttal.

Andi, Muszka, Hóka, Hanga és a labda

Andi, Muszka, Hóka, Hanga és a labda