Posts tagged ‘gazda elvesztése’

február 16, 2012

Beszélgetünk

Szerző: Zsembrovszky Olga

Bodzának, a barna pettyes dalmatának meghalt a gazdája. Először sintértelepre került, majd onnan menhelyre. Lelkileg darabokra volt törve; ideges, pattanásig feszült testtel és kigúvadt szemekkel feküdt a helyén; mindenkit megharapott, aki csak a közelébe ment. Változó, hogy mennyire kötődnek a kutyák a gazdájukhoz; hallottunk Hacsikóról, aki tíz éven keresztül minden este várta haza gazdáját a vasútállomáson, aki soha nem jött; és van olyan kutya is, akinek mindegy ki, csak ember legyen, bármikor tud váltani különösebb megrázkódtatás nélkül. A többségük a kettő között van, megviseli gazdája elvesztése, de képes ugyanúgy megszeretni a másodikat is. Ami szinte mindegyikükben közös, hogy ember nélkül életképtelenek, és csak gazdájuk mellett képesek lényük kiteljesedésére.
Bodzán látszott, hogy nem ilyen szokott lenni, csak a sok sokk miatt, amit ki kellett állnia. Ráadásul ő kérdezett, folyton kérdezte a tekintetével az embereket, hogy „Mi történik velem?”, de senki nem válaszolt. Egyrészt, mert minden gondozó túl van terhelve, van rajta kívül még száz kutya; másrészt pedig azért, mert az emberek nem is feltételezik egy kutyáról, hogy értené a választ.

Ha leülnénk vele beszélgetni, elmondhatnánk neki, hogy mi történt, miért történtek a dolgok, és hogy lesz majd valaki, aki befogadja. Biztos vagyok benne, hogy ettől valamelyest megnyugodott volna. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy a szóáradatból egy mukkot is értene Bodza, megnyugtatom nem. Akár japánul is beszélgethetnénk vele, a hatás ugyanaz lenne. Mert nem a szavakat vagy a mondatok értelmét értik, hanem az érzelmeinket; tudunk nyugodtságot, kedvességet, bizalmat sugározni a hangszínünkkel, hanglejtéssel, ritmussal. Közben gesztikulálunk is, az arcunk is érzelmeket fejez ki, a testünk megfeszülhet, vagy kiengedhet. A kutyák nagyon jól értik a testbeszédet, a szavakat viszont nem igazán. Ezért annyira nehéz, megtanítani nekik egy feladatot úgy, hogy csak egy semleges vezényszót használunk. Kutyánkat megtanítottuk ülni, azt gondoljuk, ismeri az ül vezényszót. Álljunk meg egyenesen vigyázzállásba, tudatosan figyeljünk oda, hogy semmilyen testbeszédet ne használjunk, majd mondjuk, hogy ül. Fogadok, hogy a kutyák nagy része nem fog leülni. A szemkontaktus is nagyon fontos, általában akkor teljesítenek egy utasítást, ha előtte ránéztünk és ő érzékelte a figyelmünket. Logikus, hisz mondhatnám akár másnak is.

Szóval nyugodtan beszélgessünk velük hosszú, összetett mondatokban. Nálunk nincs járda, csak úttest, az autósforgalom elég gyér, így az úttest szélén szoktunk sétálni. Egyszer Jefkának elkezdtem magyarázni: „Jefikém, hát egyszer már megbeszéltük, hogy nem sétálunk az úttest közepén, bármikor jöhet autó és akkor baj lesz, tessék erre odafigyelni.” és még folytattam a monológot. Jefi elgondolkodott és elment az út szélére. Persze tudományosan nem tudom bebizonyítani, hogy értik az emberi beszédet, de nekem ez nem is feladatom, ráhagyom az ilyen problémákat a tudósokra.

Bodzával elkezdtem foglalkozni, már önmagában az a tény, hogy valakit érdekel, mi van vele, jó hatással volt rá. Kivittem sétálni, játszottam vele, tanítgattam egyszerű dolgokra és beszéltem hozzá. Engem egyszer sem harapott meg. Nagyon lassan, fokozatosan feloldódott, kezdett bízni bennem és elkezdett rosszalkodni a gondozók nagy mérgére, például mindig kilógott a kifutóból. A rosszalkodás egyébként a gyógyulás jele, hiszen ez azt jelenti, hogy biztonságban érzi magát, már nem foglalkozik a félelmeivel és emellett rettentően unatkozik.

Remélem a második gazdáját is ugyanúgy megszerette, amennyire az elsőt.

Reklámok