Posts tagged ‘félelem’

február 11, 2012

Rendfenntartó erők

Szerző: Zsembrovszky Olga

Van nálunk vendégségben egy pumi keverék kutya. Hangával nagyon megtalálták a közös hangot, sokat játszanak, gyúrják egymást, de legfőképp beszélgetnek; megállnak egymással szemben és a legkülönfélébb hangokon ugatnak; magas, vékony hangon, morogva, gyorsan, lassan, ez amolyan pumi féle játék; kíváncsi lennék, miről cserélnek eszmét. Jó sokáig bírják ezt csinálni. Anyukám, amikor megunta az ugatást, rájuk szólt, hogy csendesebben hangoskodjanak, de nem volt foganatja. Majd Jefka ránézett anyukámra, szigorúan odaugatott egyet a zsivajgóknak, erre abbahagyták, Jefka újra ránézett anyukámra, hogy „Na, ezt akartad, jól csináltam?” Megértette az ember szándékát, és rendet tett.

Amúgy Jefkánál elég gyakori, hogy rendet tesz a rosszalkodók között, általában csak akkor, ha őt piszkálják, vagy a közvetlen környezetében történik valami zavargás. Saját verekedő cicáimat is szétválasztja, csak a kezdeményező félnek kap oda egyet. Vagy, ha túl rámenős, pofátlan kutyák szeretnének vele kapcsolatba kerülni, elmorogja.  Nagy ritkán előfordul emberrel szemben is. Egyszer megrángatta egy ember nadrágját, amikor az szét akart választani két verekedő kutyát, ebben az esetben rosszul mérte fel, ki a hunyó.

Amikor sétálni megyünk, gyakran találkozunk egy border collie kutyával, ő elég szocializálatlan, és nagyon fél a kutyáktól, erre azt a stratégiát találta ki, hogy megtámadja a szembe jövő ebet; nem harap, csak nagyon ugat és csipked. Ettől a kutyák megijednek és arrébbállnak, így ez a viselkedés meg van erősítve benne. Hanga múltkori találkozásukkor megállt egyhelyben, nem hátrált meg, de nem is ment közelebb. Nem csapott oda neki, hogy elég lesz, mert tudta, hogy félelemből támad a kutya; ha megteszi, akkor a border csak jogosnak látja a félelmét. Hanga nem volt ideges, csak nyugodtan állt, fülek, farok, test laza testtartásban, száj kicsit nyitva. A border tartotta az egy méter távolságot, nem jött közelebb. Egy darabig még erőteljesen, hisztisen ugatott, majd egyszer csak abbahagyta, és kicsit lehiggadt; egy idő után szépen elsétáltak egymás mellett. Hanga ezt a helyzetet hihetetlenül profin oldotta meg, elmagyarázta a bordernek, hogy „Nem akarlak bántani, de nem is félek tőled; egyébiránt, miért kell így felkapni a vizet, amikor lehetne békésen is kommunikálnunk.”

Jefka a félős, de nem támadós kutyákkal tud jól kommunikálni. Régen az utcánkban volt egy kutyáktól rendkívül félő kutya, ha száz méter messze meglátta Jefit, már menekült, meg ugatott is. Jefi azt találta ki, hogy teljesen lelassított, elkezdett szaglászni, ez kutyáknál csillapító jelzés is; majd fokozatosan méterről-méterre haladt előre, a végén pedig már ott volt közvetlenül a másik kutya közelében, aki teljesen nyugodt volt. A lényege a stratégiának, hogy úgy csinál, mintha rettentő fontos dolga, szaglásznivalója lenne és nem is figyel a másikra; közben pedig nagyon is figyel, minden rezdülésére, de a másiknak az a megnyugtató, hogy nem ő van a középpontban. Ha gyorsan ment volna arrafelé, akkor csak növeli a félelmét. Nagyon sokat tanultam Jefitől a kutyák kommunikációjáról.

Néha kutyáimnak szüksége van segítségre. A környékünkön lakik egy félkóbor kutya, az utca közepén üldögél; amikor megjelenünk, akkor rögvest sunyi ábrázatot ölt magára, vicsorog, morog, acsarog, fülek hátracsapva, farok behúzva ,és roppant mód meg van feszülve az egész teste; a területét őrzi, de azért fél is közben. Amikor szeretnénk elsétálni mellette, akkor támad; vagyis egyszer volt, hogy támadott, akkor én ráordítottam és elűztem. Azóta már csak messziről fejezi ki galád érzéseit. Most már Hanga rendezi a kutyát. Előremegy, kihúzza magát és hang nélkül a domináns testtartásával jelzi, hogy „Messziről lökheted a sódert, de ne merjél közelebb jönni.”, Nem is jön, olykor el is szalad, de előfordult már, hogy megbújt egy bokorban, váratlanul előugrott és odacsípett egyet kutyáimnak. Ezért én is mindig szemmel tartom, csúnyán nézek rá, és tekintetemmel kifejezem abbéli feltételes szándékomat, hogy „Felnégyellek, ha csak megpróbálod.” Ilyenkor Hanga azt hiszi, csak a saját dominanciájával érte el, hogy a kutya meghúzza magát.

Most már alapvetően hagyom, hogy maguk intézzék kutyás ügyeiket. Régebben azért volt olyan, hogy túllőttek a célon, nem volt jogos a morgás, ugatás, odakapás; harapni, soha nem haraptak; de ma már megbízhatóak ebből a szempontból. Ezt azzal értük el, hogy az évek során sok és sokféle kutyával találkoztunk, a különféle kutyáktól megtanultak kifinomultan kommunikálni; nekem is részem volt benne, dicsértem, amikor jól csinálták, tiltottam, amikor rosszul; de alapvetően ösztönösen éreztek rá a kutyajogszabályok betartásának módjára és betartatásának fortélyaira.

Emberrel szemben nem engedem, hogy rendezkedjenek; az ember akármit is csinál, nekik el kell fogadniuk, ez egy íratlan törvény ember és kutya együttélésében. Ha valami kellemetlenné válik számukra, akkor kérhetnek tőlem segítséget; vagy rendkívüli esetben, ha megtámadnának engem vagy egy családtagot, engedélyt az intézkedésre. Kivételt képezne, ha betörő jönne a házba és én nem vagyok otthon. Tudomásom szerint erre még nem volt szükség.

Reklámok
január 31, 2012

Falusi kutyaélet

Szerző: Zsembrovszky Olga

Amikor a városból leköltöztünk vidékre, teljesen meghökkentett néhány falusi ember kutyagyűlölete. Kutyáimmal a városban megszokott módon póráz nélkül sétáltunk; többször is előfordult, hogy minden előzmény nélkül valaki rátámadt a kutyáimra, úgy, hogy pár méterre tőlem sétáltak, ráadásul ők nem nagytestű, kemény kutyák. Egy ember kővet dobott utánuk, ordítva rohant feléjük, hogy elkergesse őket. Én persze megvédtem őket, majd megkérdeztem, hogy tulajdonképpen mit csinál. Ekkor értetlen, bamba fejjel állt, nem tudta összerakni a helyzetet. Szabadon közlekedő kutya, gazda. Az ő fejében nem létezik olyan, hogy kutyasétáltatás. A kutyának a lánc végén van a helye, a dolga pedig, hogy őrizze a házat.

Sajnos az agresszív emberek hatására a kutyáim is bizalmatlanok lettek és előfordult, hogy előre megugatták az embereket; ez nem az elfogadás irányába terelte a kétlábúakat.

Ennek ellenére lassan megszokták a jelenséget, hozzászoktak az érzéshez, amit kiváltottunk, bár még mindig nem értették, hogy mire jó a kutyát sétáltatni és találgatták, hogy ezt én miért is csinálom. Pedig csak harminc kilométerre laktunk Budapesttől, tehát végezhettek volna tanulmányutat, hogy városban léteznek ilyen jelenségek.

A másik probléma a félelem volt.  Hiába szoktak meg minket, a rémület a kutyáktól maradt. A nők félelmükben kedvesek lesznek a kutyával, a férfiak erőszakosak és ordítoznak. Sokat gondolkoztam, honnan eredhet ez a rettegés és gyűlölet a kutyák iránt.
A falusi világban csak ház-, birtok- és nyájőrzésre használták a kutyákat. Sok kutya köztük valóban veszélyes volt, pont az volt a falusi ember célja, hogy minél veszélyesebb legyen saját kutyája. A pásztorkutyák még meg is ölhetik a betolakodót, erre lettek tenyésztve. Ezért érthető a falusi ember rettegése minden kutyától, aki nem a sajátja. Ha meglátnak az utcán szabadon sétáló kutyát, hiába van ott a gazdája, bekapcsol náluk az ősi rettegés, de mivel tudják, hogy ha menekülnének, csak rontatnának a helyzeten, ezért támadnak. Rosszabb esetben bottal, vasvillával; láttam ilyet is, hál istennek nem az én kutyáim felé.

A városi kutyatartás szélsősége pedig ölebként túlszeretni, túlkényeztetni őket. Általában kiskutyák szenvednek gazdájuk túlkényeztetésétől. Kapnak csinos ruhácskákat, ölben hordozzák őket, sétálni, más kutyával találkozniuk már nem lehet, nehogy valami baja essen; ilyenkor súlyosan megsértjük a kutya igazi lényét, és a saját kielégítetlenségünket éljük ki rajta.

Falura is beszivárgott ez a városi trend. Így néhány ember egészen érdekes kettősségben él. Egy családnak volt egy nagytestű kutyája, akit soha életében nem engedtek el a láncról, merthogy a kutyának ott a helye, és különben is tönkretenné a füvet. Havonta egyszer eltakarították mellőle a koszt és minden nap kapott enni, ennyiből állat a kutya élete. Soha nem foglalkoztak vele, nem simogatták meg. Még a gyerekre is rászóltak, ha a kutya közelébe ment: „Ne kutyázzál már, az isten áldjon meg.” Pedig a kutya teljesen barátságos volt. Majd egyszer csak vettek maguknak egy kistestű ölebet. Akit lehet babusgatni, ölbe hordozni. A kiskutya bent lakott a lakásban, vele aludtak és agyon lett kényeztetve.  Ki érti ezt? A kutya az kutya, akármekkora. Ne gondolja senki, hogy a kiskutyák kevésbé vérmesebbek, mint a nagyok, sőt. Az ilyen ölebek okozzák a legtöbb sérülést, és sokszor harapósak is, éppen azért mert mindent megengednek nekik. De az igaz, hogy ha harap, akkor nem okoz akkora sérülést, mint a nagy. Ugyanazok az emberek megjelenítették a két egészségtelen szélsőséget.

A megoldás a kettő között van. Szeretem, tisztelem őt, de kutyaként, nem pótlékként és nem eszközként tekintek rá, hanem társként. Az ősidőkben társaink voltak a vadászatban, megvédtek minket az idegenektől, mi pedig cserébe gondoskodtunk róluk és részesei lehettek a család életének.

január 20, 2012

Ahogy mi is érzünk

Szerző: Zsembrovszky Olga

Behoztak hozzánk egy cicát, gazdi elmesélte, otthon milyen sokféle tünetet produkál; de itt a rendelőben nem mutatta egyiket sem. A hölgy valószínűleg csak túlaggódta a dolgokat. Most is roppant mód ideges volt, folyamatosan nyugtatgatta cicáját: „Rettentően sajnálom, tudom, hogy ez most nagyon nehéz neked, bocsáss meg nekem. Az utazás is szörnyen megviselte, hogyan fogunk hazajutni?  A cica nem bírja ki a hazafelé vezető utat, hogyan fogja a sokkon túltenni magát, hogy állatorvosnál volt?” Az érdekesség az volt, hogy a cicát egyáltalán nem viselte meg semmi. Jól érezte magát itt, még dorombolt is nekünk. Ez a tény nem zavarta gazdit, ő csak folytatta a „nyugtatgatást”. Kérdezte tőlem, hogy mivel lehet majd kiengesztelni, hogyan nyugtassa meg.  A válasz meghökkentette: Ha a gazdi is nyugodt, akkor az állat is az lesz, mert átveszik az érzelmeinket, ha mi félünk, ők is fognak. Egyszerűen ne aggódjon, csináljon úgy mintha mindez természetes lenne. Bár ebben az esetben a cica nem vette át gazdi hangulatát, de az esetek nagy részében így történik. Azt nem mondtam neki, hogy a cica egyáltalán nem ideges, csak ő.

Jött egy másik macskás is ma, Gáspár cicának leghőbb vágya kinyírni mindenkit, aki piszkálja őt. Karmolna, harapna. Macskák veszélyesebbek, mint a kutyák, hegyesebb és hosszabb karmaik, fogaik vannak, és ha egyszer beindulnak, akkor nincs sok esélyünk velük szemben. Van egy jól kidolgozott támadási módjuk, átkarolja az ember karját és a hátsó lábaival teljes erővel karmol, miközben a tűhegyes fogát belemélyeszti a kezünkbe. Engem egyszer harapott meg macska, a cicaharapás azért veszélyes, mert nagyon mélyre hatol és a seb azonnal összezárul. Szinte biztos a fertőződés, utána pár napig irdatlanul fáj. Amit megfigyeltem, hogy az összes harcos macska gazdája büszke arra, hogy cicája ennyire vérmes „Engem is meg szokott harapni, ha nem tetszik neki valami.” meséli, közben csillogó szemekkel megsimogatja kiscicáját.

Egy ismerősöm mesélte, hogy kutyája rettentően félt a vihartól. Mindent megpróbált, nyugtatni, elvonni a figyelmét, simogatni. Később megtanulta, hogy ezzel csak megerősíti a félelmet, így felhagyott ezzel, nem foglalkozott ilyenkor a kutyával; de a helyzet nem változott, jött a vihar és kutyája be a sarokba, ott gubbasztott, remegett. Így ment ez évekig. Majd egyszer vihar idején a másik két kutyája összeverekedett, ő keményen ráordított a két bunyósra, és mindkettőt a helyére tette. Lecsillapodtak a kedélyek, aztán váratlan fordulat következett: a vihartól rettegő kutyája előjött a sarokból, és nyugodtan, magabiztosan lefeküdt a pokrócára. Attól nyugodott meg, hogy végre van itt valaki, aki őt meg tudja védeni, ha valami baj van. Lehet, hogy a vihar félelmetes és veszélyes, de ha itt a gazdám, akkor nem érhet semmi baj, majd ő lerendezi.

Régebben én is elkövettem azt a hibát, hogy ajnározással akartam kutyáim riadalmát lecsillapítani. Egyszer egy értelmi sérült kislány szerette volna sétáltatni pórázon Hangát, amiben Hanga benne is volt, mivel én is ott voltam, de közben próbált minél messzebb lenni a kislánytól, közben farok behúzva, fülek hátracsapva. Ha még soha nem találkoztak sérült emberrel, akkor ez ijesztő lehet számukra.  Én lehajolva hozzá simogattam: „Semmi baj, semmi baj”. Volt velünk egy kutyaoktató kollega és szólt, hogy ezt hagyjam abba; egyenesedjek fel, és magabiztosan, kicsit félvállról mondjam, hogy semmi baj. Ettől Hanga kisimult, magabiztosabb lett, farok fel, és oldottabban tudott viselkedni.

január 12, 2012

Tömegközlekedés

Szerző: Zsembrovszky Olga

Elkezdett az autómból furcsa dobogás hallatszani, főleg ha gyorsan mentem. Gondoltam másnap elviszem szervizbe. Újpesten voltam, kutyák velem, meg akartam az autóval fordulni és egyszercsak megállt, se előre, se hátra. Kiszálltam és látom, hogy kitört a bal első kerék, merőlegesen állt az autóval. Egy barátom itt lakik a közelben, tőle kértem segítséget. A gond az volt, hogy az autó feneke lelógott az úttestre, így eltorlaszoltam az egész sávot. Autómentő, szerviz. Amúgy ez suzuki típushiba, szóval szerencsére az autómentőt és a javítást is teljes mértékben fizeti a suzuki.

Autómentés megoldva, nekem valahogy haza kell jutnom a két kutyával. Metro, villamos, vonat. Jefka rutinos bkv-zos, mert régebben pesten laktunk és kocsim se volt, de Hanga életében ha négyszer tömegközlekedett, metrón még soha. Kaptam kölcsön szájkosarakat, Hangáék először előadták a kutyáéknál szokásos színdarabot, hogy a szájkosár milyen borzalmas és kibírhatatlan, kaparták az orrukat, és dörgölőztek a lábamhoz, hogy megszabaduljanak tőle. Sok gazdi ennek az előadásnak bedől, és megsajnálja ebét. Én nem, rájuk szóltam, hogy ’Ezt befejeztétek.’ és máris semmi bajuk nem volt a helyzettel.
Hanga meg-megtorpant új dolgoknál, beszállni a metróba, mozgólépcsőre felmenni (persze álló mozgólépcsőre; egyszer láttam, ahogy a mozgó mozgólépcső becsípte egy kutya mancsát), de gondolkodás nélkül követett és nem is félt a helyzettől. Ilyenkor az a legjobb, vagy bármilyen új helyzetben, hogy nem csinálunk az egészből ügyet, mi magabiztosak vagyunk, akkor a kutyánk sem fog félni vagy egyáltalán gondolkodni rajta, hogy kell-e félni. Nem kell leállni jutifalattal csalogatni, vagy agyonsimogatni, hogy ’Jaj ne félj.’, ezzel csak megerősítjük benne, hogy baj van. Egyszerűen elindulunk, ő meg követni fog. Persze kaphat falatot is, és simit is, ha nyugodtan viselkedik.
Felszálltunk a villamosra, pont a csuklójánál voltuk. Hanga felpattant, amikor elkezdett alatta mozogni a korong. Itt sem csináltam ebből ügyet, hagytam, hogy maga fedezze fel a villamos csuklójának műszaki részleteit. Ahhoz a részhez állt, ahol nem mozgott a föld, onnan figyelte elmélyülten vagy öt percen keresztül a forgók mozgását; majd miután kitanulmányozta a működését, ráfeküdt a korongra, úgy hogy mozgott alatta ide-oda a padló; nem zavarta, talán még élvezte is, felér egy vidámparkkal.

Néha nem egyszerű dolog tömegközlekedni állatokkal. Egy régi történet, kamaszkoromból. Hétvégén le akartunk menni a telekre. Két ember, három kutya, egy macska, plusz a csomagok. A nyugati pályaudvarra sikeresen eljutottunk. Kiderült, nem megy az a vonat, amit kinéztünk, csak két óra múlva indul a következő. Nyugodtan üldögéltünk, várakoztunk egy padon, Marci cica az ölemben, egy kicsit kivettem őt a dobozból. Majd minden előzmény nélkül, egy férfi ordítva rohant felénk, kezében, a feje fölött tartva egy narancssárga kukát, hozzánk akarta vágni. Több ember volt ott, sikerült lefogniuk, mielőtt bárkiben is kárt tett volna, de a cicám halálra rémült és elrohant, kicsúszott a kezemből, én utána. A vonatokhoz szaladt, beslisszolt az egyik szerelvény alá, én utána. A vonat nem volt se indulóban, se érkezőben éppen, Marci felugrott valahogy a kerekekhez.  A szerelvény alatt kúszva-mászva sikerült kihalásznom a cicát a szerkezetből. Láttak engem páran és kérdezték, hogy „Normálisnak tetszik lenni?” Nem, persze, hogy nem, hogy a vonat alatt mászkálok, de a macskámat muszáj megmentenem. Mire visszaértem a padhoz, már sikerült lenyugtatniuk a csávót, és odébb is oldalgott. Nem tudjuk miért támadt, talán az állatok váltották ki belőle az agressziót; pár emberből ősi félelmet, gyűlöletet vált ki egy kutya vagy macska.
Végre indult a vonat, mindenki zaklatott idegállapotban. Jött a kalauz, volt jegyünk, szájkosarunk, de most vettem észre, hogy a szájkosár elszakadt, próbáltam összeeszkábálni, kalauz egyre idegesebb, erőszakosabb lett, hogy ha nem jó a szájkosár, akkor le kell szállnunk. Jefi már nem bírta a ma már többedik erőszakos embert és odakapott. Na, csak ez kellett, repültünk le a vonatról, két megállót sikerült haladnunk. Következő vonat két óra múlva. Már hazafelé sem tudtunk volna indulni.
Telefonos és autós segítséget kértünk a családtól. Igaz, hogy már vagy három órája elindultunk otthonról, de még itt vagyunk újpesten, a vasútállomáson. Szóval autóval levittek minket Piliscsabáig. Azután mindig jól meggondoltuk, hogy válasszuk-e az önállóság útját, ha állatokkal akartunk közlekedni.

Hiába szoktatjuk hozzá a kutyáinkat a szabályos, fegyelmezett közlekedéshez, mindig történhet valami, ami a mi befolyásunkon kívül áll.  Később lett jogosítványom, autóm, így azóta már nem ért ekkora stressz a közlekedésben. Mindenki, akinek kutyája van, előbb-utóbb rájön, hogy saját autó nélkül nem megy.