Ahogy mi is érzünk

Szerző: Zsembrovszky Olga

Behoztak hozzánk egy cicát, gazdi elmesélte, otthon milyen sokféle tünetet produkál; de itt a rendelőben nem mutatta egyiket sem. A hölgy valószínűleg csak túlaggódta a dolgokat. Most is roppant mód ideges volt, folyamatosan nyugtatgatta cicáját: „Rettentően sajnálom, tudom, hogy ez most nagyon nehéz neked, bocsáss meg nekem. Az utazás is szörnyen megviselte, hogyan fogunk hazajutni?  A cica nem bírja ki a hazafelé vezető utat, hogyan fogja a sokkon túltenni magát, hogy állatorvosnál volt?” Az érdekesség az volt, hogy a cicát egyáltalán nem viselte meg semmi. Jól érezte magát itt, még dorombolt is nekünk. Ez a tény nem zavarta gazdit, ő csak folytatta a „nyugtatgatást”. Kérdezte tőlem, hogy mivel lehet majd kiengesztelni, hogyan nyugtassa meg.  A válasz meghökkentette: Ha a gazdi is nyugodt, akkor az állat is az lesz, mert átveszik az érzelmeinket, ha mi félünk, ők is fognak. Egyszerűen ne aggódjon, csináljon úgy mintha mindez természetes lenne. Bár ebben az esetben a cica nem vette át gazdi hangulatát, de az esetek nagy részében így történik. Azt nem mondtam neki, hogy a cica egyáltalán nem ideges, csak ő.

Jött egy másik macskás is ma, Gáspár cicának leghőbb vágya kinyírni mindenkit, aki piszkálja őt. Karmolna, harapna. Macskák veszélyesebbek, mint a kutyák, hegyesebb és hosszabb karmaik, fogaik vannak, és ha egyszer beindulnak, akkor nincs sok esélyünk velük szemben. Van egy jól kidolgozott támadási módjuk, átkarolja az ember karját és a hátsó lábaival teljes erővel karmol, miközben a tűhegyes fogát belemélyeszti a kezünkbe. Engem egyszer harapott meg macska, a cicaharapás azért veszélyes, mert nagyon mélyre hatol és a seb azonnal összezárul. Szinte biztos a fertőződés, utána pár napig irdatlanul fáj. Amit megfigyeltem, hogy az összes harcos macska gazdája büszke arra, hogy cicája ennyire vérmes „Engem is meg szokott harapni, ha nem tetszik neki valami.” meséli, közben csillogó szemekkel megsimogatja kiscicáját.

Egy ismerősöm mesélte, hogy kutyája rettentően félt a vihartól. Mindent megpróbált, nyugtatni, elvonni a figyelmét, simogatni. Később megtanulta, hogy ezzel csak megerősíti a félelmet, így felhagyott ezzel, nem foglalkozott ilyenkor a kutyával; de a helyzet nem változott, jött a vihar és kutyája be a sarokba, ott gubbasztott, remegett. Így ment ez évekig. Majd egyszer vihar idején a másik két kutyája összeverekedett, ő keményen ráordított a két bunyósra, és mindkettőt a helyére tette. Lecsillapodtak a kedélyek, aztán váratlan fordulat következett: a vihartól rettegő kutyája előjött a sarokból, és nyugodtan, magabiztosan lefeküdt a pokrócára. Attól nyugodott meg, hogy végre van itt valaki, aki őt meg tudja védeni, ha valami baj van. Lehet, hogy a vihar félelmetes és veszélyes, de ha itt a gazdám, akkor nem érhet semmi baj, majd ő lerendezi.

Régebben én is elkövettem azt a hibát, hogy ajnározással akartam kutyáim riadalmát lecsillapítani. Egyszer egy értelmi sérült kislány szerette volna sétáltatni pórázon Hangát, amiben Hanga benne is volt, mivel én is ott voltam, de közben próbált minél messzebb lenni a kislánytól, közben farok behúzva, fülek hátracsapva. Ha még soha nem találkoztak sérült emberrel, akkor ez ijesztő lehet számukra.  Én lehajolva hozzá simogattam: „Semmi baj, semmi baj”. Volt velünk egy kutyaoktató kollega és szólt, hogy ezt hagyjam abba; egyenesedjek fel, és magabiztosan, kicsit félvállról mondjam, hogy semmi baj. Ettől Hanga kisimult, magabiztosabb lett, farok fel, és oldottabban tudott viselkedni.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: