Bízom a kutyámban

Szerző: Zsembrovszky Olga

Voltunk birkát terelni, miután Hanga dolgozott egy keveset, az oktató mondta, hogy fogjam meg a kutyát, erre én odahívtam magamhoz, megvártam, míg odaér, utána fogtam meg a pórázt. Erre rám kiabált az oktató, hogy „Ne bízz meg benne!”, merthogy a birkák között olyan magas ösztönállapotban vannak a kutyák, hogy nem szabad bízni bennük, a fogjam meg, az azt jelenti, hogy kapjam el, szaladjak utána és lépjek rá a pórázra. Merthogy egyelőre pórázon engedjük el birkák között. Azt viszont nem értem, hogy ha én tudom, hogy Hanga ilyen helyzetben is bejön hozzám, ha hívom, akkor ez így miért is nem jó? Azért nem rekordsebességgel jön, néha meg-megáll, gondolkozik, hogy birka vagy gazdi, de aztán mellettem dönt.

Én azt gondolom, ez nemcsak azért van, mert nekem olyan nagy a tekintélyem Hanga szemében, nyilván ez is fontos; de mi kötöttünk egy megállapodást: Elviszem terelni, az erdőben kergethet mókusokat, és néha egyéb állatokat, kiélheti a természet adta vágyait, de cserébe elvárom, hogy visszajöjjön, ha hívom; illetve, hogy én mondom meg, hogy mikor indulhat a mókuscserkészés vagy birkaterelés. Nem tudom, ez működne-e akkor, ha soha nem engedném neki a hajkurászást, csak tiltanám mindenről; sokan ezt várják el kutyájuktól.

A másik dolog, ami miatt bejön hozzám, hogy én tudom, hogy bízhatok benne. Kedves barátaim úgy kiabálnak a kutyájuk után ilyen helyzetben, hogy én is hallom a hangjukon, hogy nem hiszik, hogy a kiáltozásnak lesz foganatja. A gondolatainkat le lehet olvasni a hangszínűnkről, ember és kutya is nagyon jó ebben.

Kutyáim szenvedélyes kukázók, ha hozzáférhetnek a szemetes tartalmához és én nem vagyok ott, akkor biztos, hogy átkutatják. Sokat szenvedtem ezzel, ez veszélyes mulatság, akár bélelzáródást is okozhat a virsli héj, vagy a tejes doboz, ezért párszor büntettem is őket ezért. Úgy büntettem, hogy amikor rajtakaptam a guberáláson, akkor meghajtottam őket. Ez úgy néz ki, hogy: megyek a kutya után és nem hagyom, hogy a közel kerüljön hozzám, van egy pár méteres aurám, amiből mindig kitolom. Farkasék is így szokták büntetni a renitens, a falkaszabályokat áthágó tagokat; akár egy zsarnokoskodó alfafarkast is, ha többen összefognak ellene.  Nekem ehhez segédeszközökre is szükségem lehet, például a kutya mellé dobok egy tárgyat.
Működött a büntetés. Addig ameddig jelen voltam, eszükbe sem jutott a kuka. Kiléptem a lakásból, rögtön ráindultak; amúgy ki tudnak nyitni bármilyen szerkezetű kukát, ez is a hozadéka a problémamegoldós játékoknak, amiket gyakran kitalálok nekik.  Így nem maradt más, csak mindig elzárni a szemetest, amikor nem felejtettem el.

Egyszer éjszaka kintről hangokat hallottam, kimegyek, Hanga serényen dolgozik a tejes doboz aprításában. Nem volt kedvem büntetni, meg, ha pár alkalom után nem hozza meg a várt eredményt, akkor nincs értelme többször. Ezért szigorú, de kedves hangon megkértem Hangát, hogy ezt ne csinálja többet, majd elől hagytam a szemetet. Reggel érintetlen volt, és azóta sem kukázott egyszer sem. Nem bíztam eléggé kutyámban, hiszen ezt úgysem értheti; pedig az ásással ugyanígy jártam el és működött.

Reklámok

2 hozzászólás to “Bízom a kutyámban”

  1. Orsikánk a 14 éve alatt kétszer pakolta ki a szemetest. Mindkét alkalommal olyankor, amikor egyik családtagunk sem jött haza “időben” és ő aggódott a hollétünk miatt.
    Igen, gazdifejre nőtt kutyának tűnik… igen, laza hierarchia van a családunkban, bár a következetességből nem engedtünk… és igen, Orsi nem élt vissza ezzel. Asztalról soha nem vett el semmit (orrmagasságból sem), azon egyszerű okból, hogy nem volt rá szükség. Minek lopjon, hogyha akkor is kap, ha szépen kéri, és még meg is dicsérik.

    Ha úgy mentünk el szokatlan időben otthonról, hogy feladatot kapott, vigyázzon a házra, elmegyünk és későn jövünk (pl. színházba vagy vásárolni), minden rendben volt. A vásárlást amúgy is imádta, mert hazajövet után szabad volt végigszimatolnia a szatyrok tartalmát (rombolás, evés, összenyálazás nélkül). Az ominózus kukakirakáskor anyu értekezleten maradt a suliban, én vmi sportkörön voltam és apunak is dolga volt még. Azt hittem, betörtek, az előszobában ízlésesen végig voltak helyezve a tojáshéjak, maradékok, nejlonok. Csak egy hátrasunyt fülű, kosarában pislogó ártatlan drámaszínésznő-másolat árulta el, hogy hát az “egggyáltalán nem ő volt”. 🙂
    Csúnyán leszidtam, azért persze mindketten pontosan tudtuk, hogy mi volt és miért.

  2. Az érdekes kérdés, hogy tényleg bűntudatuk van, vagy csak érzik rajtunk, hogy nagyon dühösek vagyunk és azért sunnyognak lelkesen.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: